további magánpénztári hírek

Lehet, hogy a reform csak most kezdődik?

2007. elején alakult meg miniszterelnöki kezdeményezésre a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal (NYIKA) a tárgykör szakértőiből azzal a céllal, hogy vizsgálja meg a következő évtizedekre elképzelhető nyugdíjrendszereket, és elemezze a nyugdíjjal és az időskorral kapcsolatos lényegesebb kérdéseket. A szakértői testület 2009. decemberében készítette el a témavizsgálati jelentését, mely teljes terjedelmében elérhető a www.magyarorszagholnap.hu címen.

Az anyag 452 oldalban ad átfogó helyzetértékelést a nyugdíjrendszerünk természetéről, hiányosságairól illetve problémáiról, s egyúttal a problémák feloldására szolgáló továbblépési alternatívákat is megad. Mint a nyugdíjrendszerünk egyik szereplőjeként tevékenykedő nyugdíjpénztár ezúton fejezzük ki elismerésünket a testület által elvégzett munkát illetően, egyúttal változatlan tartalommal tesszük közzé a jelentésnek a nyugdíjrendszerünk 2. pilléreként funkcionáló magánnyugdíjpénztári rendszerrel kapcsolatos véleményét. Tesszük ezt azzal a céllal, hogy honlapunk látogatóit, illetve magánpénztári tagjaink is levonhassák a következtetéseiket a rendszer vártható fejlődését illetően. Akkor is, ha egyébként a testület által kialakított állásponttal minden tekintetben nem feltétlenül értünk is egyet.

A Nyugdíj és Időskor Kerekasztal álláspontja a vegyes nyugdíjrendszer, a második pillér fő kérdéseiről

Magyarországon 1997-ben vezették be a vegyes nyugdíjrendszert, amely keretei között az 1998-ban már munkaviszonyban lévők választhatták azt a lehetőséget, hogy 1998. január elsejétől a nyugdíjjárulékuk egy része valamelyik magánnyugdíjpénztárba kerül, míg a későbbi pályakezdők számára ez kötelező volt. 1998 óta ez a szabály néhány átmeneti alkalommal változott (korlátozott ideig mód nyílt visszalépésre vagy újabb átlépésre), de a rendszer lényege a mai napig ugyanez.

A tőkésített nyugdíjpénztári (második) pillér értelme az volt, hogy a jövőbeli nyugdíjasok két forrásból kapják majd járandóságukat, ezzel megosztva az egyoldalú – csak a magyar állam vagy csak a befektetési piacok működésének kitett – kockázataikat. Fontos cél volt, hogy hosszú távon mérséklődjék az állam nyugdíjfizetési kötelezettsége, továbbá hogy lehetőleg javuljon a járulékfizetési érdekeltség. A megvalósítás első évtizedeiben átmeneti deficit keletkezik, mivel a magánpénztári tagok egyéni számlájára kerülő pénztári tagdíjak egyidejűleg nem képesek a folyó nyugdíjak kifizetését is szolgálni. Az eredeti tervek szerint a mindenkori GDP 1 százalékát meg nem haladó (amely ma már 1,3-1,4 százalék) hiányt a központi költségvetés kipótolja a társadalombiztosítás számára.

A kiinduló állapot szerint a vegyes rendszer tagjainak befizetései hozzávetőlegesen háromnegyed/egynegyed arányban oszlottak meg az első és a második pillér között, és a tagok ezt megközelítő garanciát is kaptak arra, hogy a vegyes rendszerben töltött éveik után a második pillérből származó nyugdíj nem lehet majd kevesebb, mint a társadalombiztosítástól kapott maradék nyugdíjrész negyede.1 Azóta a befizetett járulék/tagdíj arány folyamatosan változik – ahogy a 6 százalékos tagdíj az eredetileg tervezettnél csak később lett 8 százalék, illetve ahogy a járulékkulcs hol emelkedett, hol csökkent –, a garanciát pedig eltörölték. A jelen helyzet szerint tehát sem a befizetések nem háromnegyed/egynegyed szerint oszlanak meg, sem a majdani kifizetések arányaira nem lehet mondani semmi biztosat. 2009-ben az összesen 33,5 százalék nyugdíjjárulékból 8 százalék kerül az egyéni számlákra (a vegyesrendszer tagjai esetében), de a második pillér nem visel megrokkanási kockázatokat – az csak az első pillérben szerepel, és a megrokkant vegyes rendszerbeli tagok visszakerülhetnek a tiszta társadalombiztosítási rendszerbe. A vegyes rendszer bevezetésekor az a szabály is hatályba lépett, hogy az önkéntesen átlépők azokra az évekre is lemondanak már megszerzett nyugdíjjogosultságuk egynegyedéről, amely időt az átlépés előtt a tiszta társadalombiztosítási rendszerben töltöttek. Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy – a pályakezdőkhöz képest – az önkéntesen, már jogosultsági viszonnyal a hátuk mögött átlépetteknek még magasabb összhozam elérésére van szükségük ahhoz, hogy az átlépés végül több nyugdíjat jelentsen ahhoz képest, mint ha maradtak volna.

A jogszabály – eltérően sok más, ekkortájt a vegyes rendszert bevezető országtól – nem szabott meg felső életkort, ahol az átlépés még lehetséges (alkotmányossági félelmekből). A tájékoztatás igyekezett felhívni a figyelmet arra, hogy 40 éves kor felett érdemes megfontolni, hogy célszerű-e az átlépés, de ennek ellenére sokan olyanok is átléptek, akiknek várhatóan körülbelül 20 éve (vagy még kevesebb) van a vegyes rendszerben.2 Ez a viszonylag rövid időszak eleve több kockázatot jelenthet a hosszú távra optimalizált tőkepiaci befektetések szempontjából, ráadásul az aktív időszak körülbelül felében megszerzett jogosultságok egynegyedéről történő lemondás még inkább megkérdőjelezi a döntés helyességét. A vegyes rendszer indulásakor komoly viták voltak akörül, hogy az ilyen típusú reformnak van-e értelme, célravezető-e Magyarországon. A Kerekasztal mai tagjai között is voltak az átalakításnak támogatói és ellenzői, és véleményük sok esetben ma is változatlan. A támogatók szerint egy jól megvalósított rendszer hosszú távon teljesítheti a várakozásokat, csökkentheti a jövő nyugdíjasainak egyoldalú kockázatait, és megéri az átmenet nehézségeit és költségeit viselni, mivel még a gazdaság és a tőkepiacok ciklusait is figyelembe véve magasabb össznyugdíj elérésére adhat lehetőséget. Az ellenzők szerint ez a reform nem enyhíti a nyugdíjrendszer problémáit (igazságosság, lefedettség, finanszírozás, áttekinthetőség), nem ad választ önmagában a demográfiai problémákra, és eközben korábban implicit államadósságot tesz explicitté, és megemeli a költségvetés kimutatott hiányát. Néhány fontos kérdésben ugyanakkor nagyfokú egyetértés van a szakértők – a reformot eredetileg támogatók és ellenzők – között.

• A megvalósítás számos ponton rosszul sikerült, és a magánpénztárak első 11 éve összességében sokkal gyengébb teljesítményt hozott, mint az várható volt. 2008 végével gyakorlatilag nem volt pozitív reálhozam az iparág egészében.3 A gyenge teljesítményt nem kizárólag a 2008 nehézségei okozták, hanem az azt megelőző időszak is. Sok tennivaló van még a működés javítására, és az utóbbi évek egyes intézkedései (költséglimitek, központi beszedés, választható portfóliószabályozás bevezetése) is csak részleges megoldást jelentenek egyelőre, míg ezek megvalósítása sem bizonyult zökkenőmentesnek.
• Túlnyomórészt (legalább 70-80 százalékban) hazai állampapírokat vásárló magánnyugdíjpénztárakat valószínűleg nem érdemes hosszú távon fenntartani, mert egy ilyen rendszer, a maga költségeivel, nem jár elegendő előnnyel az implicit államadósság fenntartásához képest, és nem jelent megfelelő többlethozamot a jövő nyugdíjasainak.
• A negatív demográfiai trendek részleges orvoslása szempontjából csak akkor jelent a vegyes rendszer előnyt, ha érdemleges mértékű nemzetközi kockázatmegosztásra is sor kerül olyan gazdaságokkal, amelyek gazdasági, növekedési, demográfiai jellemzői eltérnek a hazaitól.

A Kerekasztal a fentieknek megfelelően nem kíván összességében arról nyilatkozni, hogy a vegyes rendszer megvalósítását és fenntartását előremutatónak tartja-e. A társadalmi és gazdasági hatásvizsgálat keretei között ugyancsak nem tér ki többségében érdemben arra, hogy a további tőkésítés előnyére válna-e a jövő nyugdíjrendszerének. A pontrendszeres, illetve a társadalombiztosítási rendszerben pontrendszert és a – csökkentett – munkanyugdíj mellett alapnyugdíjat bevezető változatok fenntartják a mai első és második pillér belső arányait. A kötelező munkanyugdíjat távlatosan lebontó változat is ebből a szempontból egységesen kezeli a két pillért. Mindössze egy olyan változat került kidolgozásra, ahol a társadalombiztosítás működésének belső logikájának megváltoztatása mellett hosszú távon a felosztó-kirovó elem több lépésben teljesen visszaszorul, és a folyamat végére kizárólag egy tőkésített elem marad.

A Kerekasztal ugyanakkor a következő, általános érvényű megállapításokat, javaslatokat teszi a döntéshozók és a nyugdíjrendszer jövőbeli alakítói számára.

• A második pillér működése bonyolult, sok szereplőt, szolgáltatót igénylő, felügyeleti munkát igénybe vevő, azaz költséges tevékenység. Az államnak mint szabályozónak mindent el kell követnie annak érdekében, hogy a működés minél hatékonyabb mederben folyhasson, és nettó eredményessége minél magasabb legyen.
• A szabályozást olyan irányban kell megerősíteni, amely elősegíti, hogy az egyén egyértelműen átlássa döntései lehetséges következményeit és kockázatait. – A költségek megfelelő kereteken belül történő tartásán és a szektoron belüli egészséges szintű verseny ösztönzésén túl a – felhalmozási időszakban – a tevékenység lényegét adó befektetések esetében meg kell adni a lehetőséget a hozam–kockázat hosszú távú optimalizációjára. El kell kerülni a túlzottan szűk vagy egyoldalú befektetési mozgásteret a szabályozásban, és ügyelni kell arra, hogy a kockázatokat a megfelelő, hosszú távú megközelítésben kezeljék. Ez a kockázat a tőkefedezeti rendszerekben a végső alulteljesítés. Más megközelítésű szabályozás felveti azt a kérdést, hogy érdemes-e fenntartani a pénztárakat, a vegyes működést.
• A szövetkezeti jellegű nyugdíjpénztár tulajdonosi, tőkeellátottsági és áttekinthetőségi szempontból nem alkalmas egy több ezer milliárd forintot kezelő, több millió ügyfelet kiszolgáló iparág számára. Túl kell lépni ezen a formán, és meg kell teremteni azt a helyzetet, ahol az intézmény megfelelő szavatoló tőkét tud felmutatni, szabályozása megegyezik a pénzügyi intézményekével, és megfelelően rendezi a szolgáltatók és az ügyfelek jogait és kötelezettségeit.
• Alapvető adósság 1997 óta a járadékfizetési időszak részletes szabályozása. Miután 2013- tól már valós szolgáltatások is indulnak, nem halogatható ennek véglegesítése. Annál is kevésbé, mert a járadékszolgáltatói piac nem jön létre egyik pillanatról a másikra. A jövőbeli potenciális szolgáltatók csak a végleges szabályozás ismeretében készülhetnek fel termékekkel, új üzletágak indításával. Fontos azt is szem előtt tartani, hogy egy esetleges rossz vagy hiányos szabályozás nemcsak azt jelenthetné, hogy a járadékszolgáltatás túlzottan drága és gyenge verseny mellett zajló lesz, hanem akár azt is, hogy nem lesz szolgáltató, aki belépne a piacra.
• A rokkantság kezelésének megvalósítása, a kockázat megosztása az első és második pillér között is újragondolást igényelhet. Elképzelhető, hogy a mai megoldás a legjobb, vagy az egyetlen, amely jól kezelhető, de ha így van, ez esetben is ennek kimondása szükséges.
• Az államnak véglegesen le kell zárnia annak kérdését, hogy 'ki járt jól vagy rosszul' az önkéntes átlépéssel, hogy szorul-e még bármilyen rendezésre az 1998-ban számos szolgálati évvel, és 25-30 évnél rövidebb hátralévő nyugdíjpénztári tagsági viszonnyal átlépők köre. A rendszer folyamatos lebegtetése bizonytalanságot (és így többletköltséget) jelent az összes szereplő – az egyén, a szolgáltatók és az állam – számára, míg az a visszatérő jelenség, hogy újabb és újabb lehetőségek adódnak az utólagos meggondolásra, rombolja minden hosszú távú intézménybe vetett hitet. Egyszer és mindenkorra dönteni kell mindezekről.
• A tőkefedezeti nyugdíjrendszer logikájától idegenek az állami garanciák – a működés és a befektetések kockázatait a jól megírt szabályoknak kell kordában tartaniuk, de tökéletes védelem nem adható. Ugyanakkor a 2008. évet követően felvetődött az a megközelítés, hogy minimumvédelemként valamilyen garanciát – a teljes megtakarítási pályán – élvezhessen a tagok. Tudni kell, hogy minden ilyen elem drágítja a rendszert. Ezért az államnak, mint szabályozónak nagyon alaposan végig kell gondolnia, hogy tartósan kíván-e ilyennel élni, annak kötelességeit és költségeit hová kívánja terhelni (egyedi szolgáltatókra, szolgáltatók közösségére, pénztártagok közösségére, adófizetőkre), és hogy annak milyen elkerülendő torz ösztönző hatásai lehetnek. Ezen hatásokat, amennyire csak lehetséges, számszerűsíteni kell.

további önkéntes pénztári hírek

Válaszokra várva

Lassan a végéhez közeledik a második negyedév, ami összességében visszaigazolta a befektetési piacokról korábban megfogalmazott szkeptikus álláspontunkat. A lendületes első negyedév után a bizonytalanság jelei mutatkoznak, s ez a jelző egyaránt elmondható akár magyar állampapírpiacról, akár a tőzsdeindexekről, akár a devizaárfolyamokról. A piaci trend legfőbb mozgatórugója az elmúlt időszakban a görögországi helyzet volt, de piaci aggodalmakról lehet beszélni Spanyolország és más uniós tagállamok vonatkozásában is. Az állami mentőakciókkal a piacokra bocsátott likviditás jövőbeli sorsa ugyancsak kérdéseket vet fel, s egyre bizonytalanabbnak látszik, hogy a gazdaság magára találása majd megoldja ezeket a problémákat. Nőtt ugyanis az államok eladósodottsága, s egy tartósnak mutatkozó magas munkanélküliségi ráta mellett kell/kellene a problémákat orvosolniuk.

Mindeközben Magyarországon egy kormányváltás is lezajlott, s némi kommunikációs hibának is köszönhetően a forint árfolyama jelentősen romlott. Különösen a dollárral szemben, miután az euró önmaga is gyengült a dollárral szemben. A hazai gondokat tetézi, hogy eközben a svájci frank jelentősen erősödött, ami ismét kedvezőtlenül érinti a deviza hitelek törlesztőrészleteit. Az elmúlt jó egy hónap időjárási viszontagságai mellett sem mehetünk el szó nélkül, az árvíz sújtotta régiók viszontagságain túl a mezőgazdaságunk idei évi kilátásai is jelentősen romlottak emiatt.

Májustól kezdődően az állampapírpiaci hozamok korábbi csökkenő trendje megtört, aminek hatásaként az állampapírpiaci indexekben korrekció következett be - leginkább a hosszabb futamidő tartományokban. Az éven belüli hozamszint megmaradt a jegybanki alapkamat környezetében. A jegybanki alapkamat április 27-e óta 5,25%.

A részvénypiacok esetében ugyancsak némi korrekcióról beszélhetünk, a BUX esetében az index értéke visszatért az év eleji értékéhez. A külföldi piacok teljesítménye a forint gyengülése következtében árnyaltabban jelenik meg.

A forint dollárral szembeni árfolyama a 190 alatti szintről egészen 240 Ft-ig csökkent, ami a 2009. tavaszán kialakult szintekkel vetekedik.

Pénztárunk 2. negyedéves várható hozamai a portfolióinkhoz rendelt benchmark hozamokat felülteljesítik, köszönhetően annak, hogy portfolióink kockázati szintjét számottevően csökkentettük. Ennek eredményeként a benchmarktól való első negyedéves elmaradásunkat (mi ugyanis már az első negyedévben sem osztottuk a piac rendkívül optimista hangulatát) a második negyedévben gyakorlatilag sikerült ledolgoznunk. A portfolióink összetétele így a benchmarkként meghatározott portfolió összetételnél továbbra is óvatosabb.

Továbbra is úgy látjuk, hogy számos bizonytalansági tényezővel számolni kell az elkövetkező időszakban is, ami óvatosságra int bennünket. Az országonként eltérő állami megtakarítási csomagok rontják a növekedési kilátásokat, s a napvilágot látott intézkedések (bankadó és más egyéb elvonások) a gazdasági szereplők eredménykilátásait is csökkentik. Természetesen mérlegelni kell azt is, hogy a rövid futamidőtartományban kialakult 5-6%-os nominális hozamszinttel mennyire és meddig elégedhetünk meg. Egy további hazai kérdés, hogy a pénztári tevékenység jövőjét illetően milyen kormányzati elképzelések fogalmazódnak meg közép- és hosszútávon.

további önsegélyező pénztári hírek

Javuló hatékonyság az önsegélyező pénztárban

Bár 2007-ben a jogszabályi előírások jelentősen átalakították az önsegélyező pénztárak által finanszírozható szolgáltatások körét és feltételrendszerét, tagságunk meghatározó része továbbra is fantáziát lát a pénztártípus biztosította lehetőségekben. Ez a stabilitás a tevékenységünket jellemző hatékonysági mutatószámokban is megmutatkozik:

Talán legjellemzőbb példa erre a tagdíjbevételek fedezeti részének és a teljesített szolgáltatási igényeknek a havonkénti viszonyszáma, amiből az derül ki, hogy a havi befizetésekből finanszírozni tudja a pénztár a szolgáltatásait, így a pénztári tartalékok befektetése/vagyonkezelése tisztán a befektetési politika alapján valósulhat meg:

Az ábrából jól kitűnik a decemberi hónap egyedisége, ami mögött az adóév vége közeledtéig esedékes adójóváírási lehetőségek kihasználása igénye rejlik.

Ennek a stabil pénzáramnak a befektetési hatékonyságra gyakorolt kedvező hatása a hozameredményeinkben meg is mutatkozik. A 2008-2009-es időszakot a pénzpiacok hektikusságát figyelembe véve semmiképp sem nevezhetjük nyugodt időszaknak, ennek ellenére a pénztárunk mindkét évben pozitív és elfogadható eredményt ért el a befektetési tevékenységével:

A hatékonyság javulása más mutatószámokban is megmutatkozik:

Az egy főre jutó önsegélyező pénztári megtakarítás átlagos értéke meghaladja a 92 ezer Ft-ot, s évről évre emelkedik. Az átlagos éves befizetésben 2008-hoz mérten nem történt növekedés, de a kialakult gazdasági válság körülményeit figyelembe véve a szinten tartást is eredményként értékelhetjük. Egyértelműen javul a tagdíjbevételekre jutó működési ráfordítás aránya, illetve a tagdíjak működési terhelése is. Ez 2009-ben 5,46%-os szintre csökkent.

A szolgáltatási igények vonatkozásában a fajlagos tételnagyság ugyancsak növekedik, 2009-ben átlagosan 22.986 Ft-ot fizetett ki a pénztár egy-egy szolgáltatási igényre, szemben a 2008-as 19.712 Ft-os értékkel. Miután a szolgáltatások a felmerülésükhöz mérten 120 napon belül elszámolhatók, így az igények összevontan történő benyújtása – különösen a gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz számlák elszámoltatása esetében – ezen a mutatószámon sokat javíthatna, ami egyébként a szolgáltatásbenyújtás költségei (pl. postaköltség) szempontjából is ésszerű lenne. Nem beszélve arról, hogy addig is hozamot termelne a tulajdonosának az egyébként kifizetésre kerülő összeg.

további egészségpénztári hírek

Utazás előtti védőoltások fontossága

Eljött az ideje a nyári szabadságnak, sok család a nyár második felére tervezett kisebb-nagyobb pihenést, üdülést külföldön. Nekik gyűjtöttünk össze egy kis információt a külföldi utazás előtt ajánlott védőoltásokról.

Az egész évben várva várt, gondosan kiválasztott nyaralást könnyen kellemetlen élménnyé változtathatja egy olyan betegség, amelyet kis előrelátással akár meg is előzhetett volna. Mielőtt családjával útnak indulna, előtte érdemes háziorvosával konzultálnia, hogy a külföldön eltöltött idő alatt családját biztonságban tudja a fertőző betegségekkel szemben.

Magyarországon 21 betegséggel szemben van aktív immunizációra lehetőség, melyek közül elsősorban utazással kapcsolatosak az alábbi betegségek elleni oltások:

• Hepatitis A (Vírusos májgyulladás)
• Hepatitis B
• Tiphus abdominális (Hastifusz)
• Meningococcus meningitis (Járványos agyhártyagyulladás)
• Sárgaláz
• Kolera
• Kullancs-encephalitis (Kullancs terjeszette agyvelőgyulladás)
• Rabies (veszettség)
• Tetanusz
• Diftéria (torokgyík)
• Poliomyelitis (Gyerekbénulás)

Az oltások nem ingyenesek, a háziorvosnál általában kevesebbe kerülnek. (Az egyetlen védőoltás, amelyet a háziorvos nem adhat be: a sárgaláz elleni vakcina.)

Természetesen a védőoltások az egészségpénztári megtakarítás terhére elszámolhatóak, így az egész család védelme kedvezményezetti jogon biztosítható. (Elszámolás részletei a szolgáltatások menüpontban.)