hírek, aktualitások

Jaj a legyőzötteknek!

A kormányzat tegnap – 2011.12.15-én - napvilágot látott szándéka szerint végérvényesen megoldja a januárban a magánnyugdíjpénztári maradás mellett szándéknyilatkozatot tett 97 ezer fős megmaradt tagság dilemmáját. Az alig egy éve kialakított, akkor törvényben rögzítetten átmeneti időre, 2012. decemberéig a nyugdíjbiztosítási alap javára átirányított egyéni nyugdíjjárulék bevételeket végérvényesen az alap bevételéül rendeli. Ezzel lehullt a lepel, s nyilvánvalóvá vált az eredet szándék, nevezetesen, hogy a magánnyugdíjpénztári szektor illetve annak tevékenysége nemkívánatossá nyilváníttatott. A jogalkotó szándéka összességében ismert, amire szerény jogi ismeretek birtokában is nehéz azt mondani, hogy nem erőfölénnyel való visszaélés lenne. Akik januárban az állami nyugdíjra való jogosultság elvesztése veszélyével is dacolva az egyéni öngondoskodás eszménye mellett döntöttek, vették a fáradságot és nyilatkozatot tettek erről, most azzal szembesülhetnek, hogy minden ellentételezés nélkül veszik el tőlük a nyugdíjuk fedezetéül szolgáló egyéni járulékukat.

A jogi helyzet furcsaságát erősíti, hogy ugyancsak az időközbeni jogszabályváltozások következtében eddigi véleménynyilvánítás hiányában 2012. január elsejével hatályát veszti a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítását támadó valamennyi alkotmánybírósági beadvány. Az újévtől hatályba lépő alkotmánybírósági törvény értelmében ugyanis minden korábbi folyamatban lévő, le nem zárt ügy törlésre kerül.

Hogy mi lesz az érintettek megtakarításával, s egyáltalán a magánnyugdíjpénztárakkal, egyelőre nem tudni. Mindenesetre a kormány a mostani döntésével újfent egyértelműen kinyilvánítja, hogy ki az úr a háznál, s akinek nem tetszik… De pénztárunkat mindez érdemben már nem nagyon érinti, hiszen az elsők között láttuk be, hogy miről is szól a történet. A magánágazatunk végelszámolása lassan a végéhez közeledik, a tagságukat megtartók közül is immár alig félszáz tag megtakarítása vár arra, hogy a végelszámolás lezárultával az általuk választott társpénztár felé átutaljuk. Erre várhatóan 2012. elején fog sor kerülni, miután megkapjuk ehhez a PSZÁF jóváhagyását. A magánpénztárunk vagyona teljes egészében rövid állampapírban kamatozik, így nem hagyott rajta nyomot az időközben kibontakozott kedvezőtlen befektetési környezet sem, sőt tovább gyarapítottuk azt. Ez abban az esetben lehet érdekes, ha újabb forduló következik immár a maradtak esetében a visszalépésre illetve a reálhozamra való jogosultságra. Merthogy ez sem kizárt.

A történetben ami a legelszomorítóbb az a furmányosság, s ráadásul ez óhatatlanul felesleges költségeket terhelt nem csak a szektorra, de a rendszer egészére is.

Jogszabálymódosítás: november 30-ig lehet az át nem vett reálhozam összegekről rendelkezni

A legújabb jogszabálymódosítás okán – a 188/2011. (IX.19.) Korm. rendelet szerint – november végéig meghosszabbításra került az át nem vett, a pénztárhoz teljesítetlenül visszaérkezett reálhozam összegek vonatkozásában a tagok részéről történő rendelkezési lehetőség. Azaz mindazok, akik nem vették át, vagy akadályoztatásuk okán nem tudták átvenni a reálhozamukat, még pontosíthatják a kézbesítési címüket, illetve megadhatják bankszámlaszámukat a pénztárnak. Pénztárunk erre vonatkozóan formanyomtatványt alakított ki, mely letölthető a honlapunkról (nyomtatványok).

Pénztárunk esetében mintegy 70 kifizetési tétel érkezett vissza, összességében mintegy 6 MFt értékben. Ezek között többszázezres és néhány ezer Ft-os tételek is előfordulnak. A viszaérkezett tételekre benyújtott lakcímmódosítások, illetve bankszámla közlések eredményeként 1 MFt összegben tudtunk intézkedni az ismételt kiutalásokról.

Valamennyi érintett tagunk figyelmét ezúton is felhívjuk, hogy legyen szíves felvenni a kapcsolatot pénztárunkkal, hogy az őt megillető összeget rendezni tudjuk. A magunk lehetőségei szerint igyekszünk az érintettek elérhetőségét felkutatni, de az lenne a kézenfekvő, ha az érintettek maguk is tennének ezügyben. A november végéig eredménytelenül záruló megkeresések esetében a reálhozam összeget a nyugdíjigazgatóságnak fogjuk átutalni, erre december 20-át jelöli meg végső határidőként a hivatkozott kormányrendelet.

A magánpénztárunk ügyeit illetően arról tudunk beszámolni, hogy szeptember 6-án megtartottuk a tevékenységet lezáró vagyonmérleg jóváhagyása céljából összehívott közgyűlést. A közgyűlés az előterjesztés szerinti tartalommal jóváhagyta a beszámolót és a vagyonmérleget. Időközben a tagságukat fenntartó magánnyugdíjpénztári tagjaink mintegy 2/3-a megtakarítását már továbbutaltuk az érintettek rendelkezése szerint a választott magánnyugdíjpénztár, illetve a társadalombiztosítás rendszere felé. A végelszámolás lezárultáig kezelésünkben maradt vagyontömeg rövid futamidejű állampapírokba van befektetve, ami teljes mértékben megóvja tulajdonosait (tagjainkat) a tőkepiacokon az elmúlt hetekben kibontakozott kedvezőtlen folyamatoktól. Ez egyáltalán nem elhanyagolható körülmény, látva a piaci folyamatokat.

Hozamok Növekedési Kiegyensúlyozott Klasszikus
05.31-ig 3,52 % 2,71 % 2,56 %
05.31-09.15 3,74 % 3,85 % 2,21 %
Éves 7,39 % 6,66 % 4,83 %

Augusztus 31-ével lezárult a reálhozamok kifizethetőségének időszaka

Augusztus 31-ével lezárult a magánnyugdíjpénztári reálhozamok kifizetésének időszaka, aminek pénztárunk már jóval előbb, július 22-ével bezárólag eleget tett. Az esetlegesen még át nem vett postai címre teljesített összegek átvételére a Magyar Posta ezügyben módosított szabályzata szeptember 15-i végső dátumot tartalmaz, azaz ha van olyan ügyfelünk, aki szabadságolás vagy egyéb más okból kifolyólag ezideig a reálhozamát nem vette át, azt mielőbb tegye meg, mert a posta által kézbesítés hiányában visszafordított összeget a pénztáraknak már az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság felé kell továbbutalnia.

Ilyen, kézbesítés hiányában visszafordított tétel egyébként az előzetes várakozásainkhoz képest is kevés számban érkezett vissza idáig pénztárunkba. Ezen esetekben igyekeztünk az érintett valamilyen úton-módon elérni és tájékoztatni erről, miután augusztus 31-éig lehetőségünk volt arra, hogy ismételt kiutalással juttassuk el az összeget a jogosultjának. Szeptember 1-jétől viszont már nincs erre jogosultságunk. Ezideig mindössze 775 ezer Ft összeg az, amelyet így a társadalombiztosítási rendszerben megnyílandó egyéni számlára kellett továbbítanunk.

A visszajelzések összességében azt mutatják, hogy ügyfeleink elégedettek voltak a kiutalt összegekkel, illetve azok megfeleltek a várakozásaiknak. Ehhez képest szomorúan szemléljük, hogy a magánpénztári tevékenységgel szembeni propaganda mind a mai napig tart, s egyes pénztárakkal szemben pertársaságok alakulnak, hogy a reálhozam eredményükkel kapcsolatos kifogásaiknak jogi úton szerezzenek érvényt. Azért arról nem kellene megfeledkezni, hogy a kialakított rendszer egyik meghatározó jellemzője volt a szabad pénztárválasztás joga illetve lehetősége. Nem értjük, hogy mi abban a különös, hogy a gyengébb hozamú pénztárakban kisebbek a reálhozam összegek. Aki foglalkozott a magánnyugdíjpénztári tagságával, számlájával, az össze tudta hasonlítani mindvégig a pénztárak eredményeit. Hogy sokan miért nem ezek alapján választottak pénztárat - sokkal inkább a rövid távú előnyök (ajándéktárgyak, kedvezmények), vagy a reklámok alapján -, ez az igazi kérdés. Igenis arról szólt a rendszer, hogy szabadon lehet pénztárat és – a választható portfoliós befektetési rend bevezetése óta - portfoliót is váltani. Mint ahogy ugyanígy van ez akár az önkéntes nyugdíjpénztárak, akár más megtakarítási formák esetében is.

De visszatérve a mi magánnyugdíjpénztárunk ügyeire: a végelszámolási folyamat az előzetes elképzelések szerint halad, a május 31-ét követő időszakban a végelszámolás megkezdéséig elindított átlépéseket illetve visszalépéseket a tb. rendszerébe maradéktalanul teljesítettük. Ennek tudható be, hogy augusztus végére mindössze 56 magánpénztári tagunk megtakarítása maradt a kezelésünkben, mintegy 124 MFt-os összegben. Ez a vagyontömeg egyébként abszolút jól teljesített a befektetési piacokon kialakult kedvezőtlen hangulat időszakában is, miután a végelszámolásra való felkészülés stádiumában már kockázatmentessé tettük a portfolióinkat. Az Államadósság Kezelő Alap felé május 31-i fordulónappal végrehajtott vagyonátadást követően - tehát a június, július, augusztusi időszakban – a növekedési portfoliónk 3,1%-os, a kiegyensúlyozott ugyancsak 3,1%-os, míg a klasszikus portfoliónk 1,9%-os hozamot ért el, ezek értelemszerűen nem évesített hozamszámok. Gondosan jártunk tehát el a ránk bízott vagyonnal a végelszámolás folyamatában is, vagyis semmiben nem szenvednek kárt azon tagjaink sem, akik most kényszerűen egy másik pénztárba kell, hogy átlépjenek, ha folytatni kívánják a magánpénztári tagságukat.

A tevékenységet lezáró magánpénztári vagyonmérlegünk elkészült, azt a szeptember 6-ára összehívott közgyűlésünkön szándékozunk jóváhagyatni. Ennek bekövetkeztével a végelszámolási folyamatunk az utolsó fázisába kerül, s szeretnénk, ha a végleges vagyonfelosztási mérleget szeptember 30-i dátumra sikerülne elkészítenünk, hogy a folyamatot még idén le tudjuk zárni.

Magának a magánnyugdíjpénztári rendszernek a jövőjével kapcsolatban semmi biztatót nem tudunk mondani, miután továbbra sincs konkrét információ arról, hogy milyen tervei vannak ezzel a kormányzatnak. Számunkra érthetetlen, hogy az alkotmánybíróság mindmáig nem tudta kialakítani az álláspontját ezügyben. Mi a magunk részéről érdeklődve várjuk a fejleményeket.

Reálhozamok: kifizetve

Magánnyugdíjpénztárunk 2011. július 12-én kapta vissza az Államadósság Kezelő Központtól a tagjainkat megillető tagi kifizetés (reálhozam és tagdíjkiegészítések) összegét, összegszerűségében 413 millió Ft-ot. melynek döntő hányadát (370 MFt-ot, azaz 89,6%-át) még aznap elutalt a kifizetésről rendelkezést tett tagok által megadott igénybejelentések szerint. Második körben 2011. július 14-én kerültek teljesítésre azok a reálhozam összegek, amelyekre az érintettek igénybejelentést ugyan nem tettek, de a pénztár nyilvántartásai szerint az illetők lakcíme a pénztár nyilvántartásai szerint érvényesnek tekinthetők. Esetükben a jogszabály rendelkezése szerint a reálhozamot a lakcímükre kellett kipostáznunk. Ezen körben további 31 MFt került kiutalásra, így a még teljesítésre váró összeg mintegy 12 MFt, ezen összeg azokat illeti meg, akiknek a lakcímük a nyilvántartásainkban korábbi tagi levelezések során kapott visszajelzések szerint időközben megváltozott, de a tag ezen változást a pénztárunknak nem jelentette be. Az érintett alig 100 fő esetében még megpróbáljuk a lakcímüket felkutatni, amennyiben ez sikerrel jár, akkor oda, ha nem, akkor a nyilvántartásunkban szereplő lakcímre leszünk kénytelenek megkísérelni a kifizetést. Ez azért fontos, mert a Postától teljesítetlenül visszakapott tételeket a nyugdíjbiztosítónak kell majd továbbutalnunk.

Jelenleg még nincs információnk arról, hogy milyen stádiumban tart a pénztárszféra egészében a reálhozamok kifizetése, de vélhetően az elsők között leszünk ebben a tekintetben. Bebizonyosodott tehát, hogy igenis van reálhozam, az Életút Magánnyugdíjpénztár vonatkozásában a tagok 96%-át illeti meg reálhozam, ami tagonként értelemszerűen eltérő összegű, de a pénztárunk tagsága egészére számított átlagos mérték 10,29% a vagyonátadás napjára (2011.05.31-ére) vonatkozó záróegyenleghez viszonyítva. Az 1 tagra vetített átlagos reálhozam összeg 170 ezer Ft, ami talán a legjobb mutatószám az ágazat által elért eredményességi rangsor felállításához.

Időközben arról jelent meg információ, hogy módosítani kellett a Magyar Nemzeti Bank pénzforgalmi elszámolásokról szóló rendeletét, hogy megelőzzék a magányugdíj-pénztári reálhozamok kifizetésekor a postai tumultust. Kifejezetten a reálhozamok kézbesítésére vonatkozóan úgy módosult a vonatkozó pénzforgalmi MNB-rendeletet, hogy a Magyar Posta a számlára érkezést követően 20 napon belül köteles a reálhozamokat továbbpostázni az érintetteknek. „Siettségünkkel” talán ezt a helyzetet is sikerült megelőznünk.

Közel 12 milliárdos reálhozam marad az államnál

A magánnyugdíjpénztári szféra előtt álló aktuális feladat a visszalépett tagok reálhozamának véglegesítése, visszaigénylése az Államadóság Kezelő Központtól és továbbutalása a volt pénztártagoknak.

Ennek eljárásrendjét a jogalkotó többször is módosította, s a véglegesnek tekinthető szabályozás szerint a pénztárak 2011. július 20-áig kérik/kérhetik vissza a reálhozam összegét az Alaptól, majd a visszakapott összeget tagokra lebontva 2011. augusztus 31-ig kell, hogy kiutalják az érintetteknek, a pénztártagok erre vonatkozóan tett rendelkezése szerint. Akik határidőig nem rendelkeztek, azoknak a pénztár a nyilvántartásában szereplő lakcímükre utalja ki azt postai kifizetési utalványon. Ha a jogosult az összeget nem veszi át, akkor az visszaérkezik a pénztárba, ezután a pénztár az Államadóság Kezelő Központnak (ÁKK) köteles továbbutalni azt, s az összeg a TB rendszerében megnyíló egyéni számlákon íródik jóvá, ugyanúgy, mint aki eleve oda kérte a reálhozamát – ami egyébként a mi pénztárunk esetében nem volt jellemző. Ezügyben tehát egyenlőre nincs semmiféle teendője az érintetteknek, mindössze türelemmel kell lenniük a reálhozamok megérkezéséig.

Jelen cikkünk nem is ebből az indíttatásból született, sokkal inkább arra reagálva, ami a vagyonátadás esedékessége időszakában több sajtócikkben is megjelent, abszolút téves következtetéseket belemagyarázva a történetbe. Nevezetesen számítási eredményként olvashattuk több sajtóorgánumban, hogy miután a május 31-i fordulónapra beértékelt vagyon visszaadására a jogszabályi rendelkezés június 12-i határnapot jelölt meg, a kérdéses 12 nap alatt ezen tekintélyes vagyontömegen – ami nagyságrendileg 2.946 Milliárd Ft-ot tesz ki – az állam 2-3 milliárd Ft-ot veszít, illetve ennyit nyernek a pénztárak. A feltételezés illetve okfejtés teljességgel abszurd, ugyanis a vagyont valóban a jelzett időpontig kellett átadni, de miután a vagyon döntően értékpapírokban testesül meg, ezek az értékpapírok az újdonsült tulajdonosának, tehát az államnak termelik a hozamot, kamatot, hiszen tulajdonossá június 1-jétől már az Adósságkezelő Alap lépett elő. Időközben meg is jelent ezzel kapcsolatban egy PSZÁF sajtónyilatkozat, ami igyekezett helyretenni a dolgot – helyesen.

De ha már a „ki jár jól” kérdéskörénél tartunk, szeretnénk még egy furcsaságra rávilágítani, nevezetesen ami a reálhozam meghatározásával kapcsolatos. Ugyanis a követendő eljárás kialakításakor a jogalkotó a reálhozamok ütemezett (egy adott időszak alatti) kifizetését fektette le, oly módon, hogy minden érintett tag esetében a kifizetése szerinti fordulónapig kell meghatározni a megtakarítása reálhozam tartalmát, az elszámolás időpontjáig számított infláció figyelembevételével. De miután az infláció mértékét a KSH havonta utólag állapítja meg és teszi közzé, egy adott fordulónapon ezzel az akkor még nem ismert tényezővel nem lehetne számolni. Erre született meg a szabályozás úgy, hogy május hónap tekintetében az előző havi - tehát áprilisi – inflációt kell ugyancsak alapul venni. A vagyonátadás, illetve reálhozam számítása szempontjából fordulónapnak tekintendő 2011.05.31-i dátum rögzítésével, illetve a reálhozamok tényleges kifizetésének ezt követően történő kifizetése előírásával viszont ez a kalkulációs inflációs adat okafogyottá vált, hiszen júliusban már rendelkezésre áll a májusi infláció, s azzal tudnánk is számolni – miután a KSH a követő hó közepén szokta közzé tenni ezeket az adatokat.

S hogy miért írtuk le mindezt? Azért, mert 2011. áprilisában az infláció mértéke 0,6% volt, s mint a napokban publikált adatokból kiderül, májusban viszont csak 0,2%. Tehát a pénztáraknak az adott két hónap időszakában 0,6%+0,6%-kal kell számolniuk, szemben a valóságos 0,6%+0,2%-kal. Ez az átadásra került közel 3 ezer milliárd Ft tekintetében azt jelenti, hogy 0,4%-kal magasabb szinten kerül megállapításra az elvárt vagyonérték, amiből az is egyenesen következik, hogy ugyanennyivel csökken az elvárt vagyonérték feletti összeg, ami tulajdonképpen maga a reálhozam. Összegszerűen ez 11,7 milliárd Ft-ot jelent a reálhozamra vágyó tagi közösség hátrányára (2.946 Milliárd Ft x 0,4%).

Ebben természetesen semmiféle szándékosságot nem kívánunk belemagyarázni - hiszen a történet fordítva is alakulhatott volna, ráadásul a kérdéses összeg ily módon a TB rendszerében megnyíló egyéni számlák fedezetéül fog szolgálni - csak gondoltuk, ha már számokról esik szó, legyünk következetesek.

Finiséhez érkezett a magánpénztári vagyonátadás

Nem siette ugyan el a jogalkotó, hiszen a lehetséges utolsó napon fogadta el és léptette hatályba azt a kormányrendeletet - 87/2011. (V.31) Kormányrendelet -, amely a társadalombiztosítás rendszerébe visszalépett magánpénztári tagok vagyonának május 31-i fordulónappal történő átadása részletszabályait foglalja magában, de fő, hogy végre tisztázódtak jogszabályi szinten is az ezzel kapcsolatos esetleges bizonytalanságok. A május 31-i vagyonértéket kell a pénztáraknak portfoliónként megbontani a maradó és a visszalépő tagok vagyonának arányában, és ezen arány szerint kell minden egyes vagyonelemet (értékpapírt) kettébontani a maradó tagok és a visszalépők vagyonaként. Az utóbbi vagyonrészt kell áttranszferálni illetve átutalni a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap számára. A vagyonátadásra rendelkezésre álló határidő 2011. június 12-e.

Az alábbiakban foglaljuk össze azokat az információkat, amelyeket a vagyonátadással illetve a visszalépők reálhozam jogosultságával kapcsolatban az ügyfeleink figyelmébe ajánlunk:

2011. május 31-én véglegesült, hogy milyen értéken kell a vagyonátadást végrehajtanunk. Pénztárunk esetében az elszámolóegység árfolyamaink az alábbiak:

2010.12.31-én 2011.05.31-én 5 havi hozam
Növekedési portfolió 1,321639 1,368193 3,52 %
Kiegyensúlyozott portfolió 1,279111 1,313749 2,71 %
Klasszikus portfolió 1,164026 1,193814 2,56 %

2011. első 5 hónapjára a KSH által közzétett infláció (a májusit a vonatkozó jogszabály értelmében a reálhozam számítása során az áprilisival azonosan kell figyelembe vennünk) 3,45%.

A vagyonmegosztás a maradó és a visszalépő tagok között az alábbi vagyonarányokat eredményezte:

2011.05.31-i vagyonérték - ebből átadásra kerül - ebből a maradó tagok vagyona az átadott vagyon %-osan a maradó vagyon %-osan
Növekedési po. 2 809 044 189 Ft 2 537 712 957 Ft 271 331 232 Ft 90,34 % 9,66 %
Kiegyensúlyozott po. 1 065 929 574 Ft 960 660 777 Ft 105 268 797 Ft 90,12 % 9,88 %
Klasszikus po. 283 172 515 Ft 212 667 175 Ft 70 505 340 Ft 75,10 % 24,90 %
Összesen 4 158 146 278 Ft 3 711 040 910 Ft 447 105 368 Ft 89,25 % 10,75 %

A pénztár a rendelkezés szerinti határidő betartásával fogja a vonatkozó vagyonát átadni, melyet követően lehet a reálhozamok fedezetét visszaigényelni az Alaptól. Tehát első körben a visszalépett tagok teljes megtakarítása átkerül az Alaphoz, s majd ezt követően fog sor kerülni a reálhozamoknak a tagok részére történő kifizetésére. Július 12-éig kell visszaigényelnünk a reálhozamok fedezetét, s annak a pénztárba történő visszaérkezését követően intézkedhetünk a tagok felé történő továbbítása ügyében. Egyelőre azt nem látjuk, hogy lesz-e illetve ha igen, akkor milyen feltétele a reálhozam visszaigénylésének, de azt bizton állíthatjuk, hogy mihelyst visszakapjuk annak fedezetét, az azt követő 2-3 munkanapon belül valamennyi reálhozamra jogosult pénztártag esetében a nyilvántartásunkba felvett rendelkező nyilatkozata szerint intézkedünk a teljesítéséről.

Egyúttal a kifizetésről, a megtakarítás 2010. évi számlaforgalmáról illetve a 2011.05.31-i fordulónapi záróértékéről elszámolást küldünk a tagoknak. A reálhozamok kifizetésére egyébként a hivatkozott kormányrendelet augusztus 31-i határidőt állított fel.

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy amennyiben a kifizetett reálhozam teljesíthetőség hiányában visszaérkezik a pénztárba, azt a pénztár az Alap felé köteles továbbutalni. Van jelentőség tehát annak, hogy az őt megillető összeget ki-ki felvegye a postán, amennyiben ilyen értelmű rendelkezést adott, illetve élő bankszámlaszámra kérje, amennyiben átutalásról rendelkezett. A reálhozamról történő rendelkezés határidejeként a hivatkozott jogszabály 2011. május 31-i dátumot jelölt meg, azaz a rendelkezési lehetőség a jogszabály hatályba lépésével praktikusan le is zárult.

A magánpénztárunk 2011. május 30-án tartotta meg esedékes közgyűlését, amelyen a magánpénztári tagok immár közvetlenül gyakorolhatták a szavazati jogukat, miután februárban a küldöttközgyűlési szerveződésről a közvetlen tagi szerveződésre tértünk át – alkalmazkodva a kialakult helyzethez. Bár nem volt nagy érdeklődés a tagsági jogviszonyukat fenntartó magánpénztártagok részéről, a megjelentek egyhangú szavazással hagyták jóvá a magánpénztári üzletágunk végelszámolással történő bezárását. A közgyűlés határozata értelmében az eredeti koncepciónk szerint 2011. július 1-jétől kezdődik meg a magánágazatunk végelszámolása. Végelszámolónak a pénztár ügyvezetőjét jelölte ki a közgyűlés. Mindez a visszalépőket nem érinti, ugyanakkor a tagságukat megtartók esetében a tagságuk jövőbeli sorsát illetően jelentőséggel bír. Úgy rendelkezik ugyanis a jogszabály, hogy a végelszámolónak a végelszámolás kezdetétől számított 30 napon belül kell a tagokat nyilatkozattételre felszólítania a tagokat, hogy melyik pénztárba kívánnak átlépni. Amennyiben a nyilatkozatukat 30 napon belül nem teszik meg, ők is visszakerülnek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe, akárcsak a január 31-éig nyilatkozatot nem tettek. Akik tehát a tagságukat más pénztárban folytatni kívánják, nekik tagsági jogviszonyt kell létesíteniük valamely másik magánnyugdíjpénztárban, s erről tájékoztatniuk kell pénztárunkat.

Lényeges körülmény, hogy ha erre a más pénztárba történő belépésre még a végelszámolás kezdő dátuma előtt sor kerül, akkor a megtakarításukat a pénztárunk átadhatja a másik pénztárnak, ha viszont csak a nyilatkozattételi felhívásra reagálva lépik ezt meg, akkor a megtakarításuk már csak a végelszámolás lezárulásakor kerülhet átadásra. Akik tehát más pénztárba tovább szándékoznak lépni, jól teszik, ha ezzel kapcsolatosan még júniusban eljárnak. Ellenkező esetben a megtakarításuk a végelszámolásunk időtartamára a pénztárunkban „ragad”. Az érintett mintegy 150 főt már több esetben elektronikus és postai levélben is megkerestük mindezektől tájékoztatva őket. A nyilatkozattételi felszólításunkat júliusban természetesen ismételten megtesszük, de célszerűnek látnánk, ha akkora már a többség intézkedne a továbblépése ügyében.

Összefoglalva tehát a fentieket a társadalombiztosítás rendszerébe visszatérést választóknak nincs semmiféle teendője, ha tettek rendelkező nyilatkozatot a reálhozamukra vonatkozóan, akkor a pénztár ezen rendelkezés szerint fogja azt teljesíteni, ha nem tettek, akkor a pénztár a tag pénztárban nyilvántartott állandó lakcímére fogja postai utalványon teljesíteni a reálhozam összegét. A tagságukat fenntartók esetében viszont sokáig immár nem halogatható, hogy döntést hozzanak a további pénztári tagságukat illetően, s ezen döntésnek megfelelően jogviszonyt létesítsenek a választott magánnyugdíjpénztárban, azaz elindítsák az átlépésüket.

Az önkéntes pénztáraink - nyugdíj-, önsegélyező- és egészségpénztár – normál üzletmenetben látják el a tevékenységüket, a magánpénztári fejlemények mindezektől függetlenek.

Magánpénztári forgatókönyv

Február utolsó napjaiban megérkeztek a pénztárunkba a magánpénztári tagságuk fenntartásáról nyilatkozatot tett tagok nyilatkozatai, melyek ismeretében immár megkezdhetjük a felkészülést a visszalépők vagyonának visszaadására illetve a megtakarításukon képződött reálhozam kifizetésére. A maradók vagyonát pedig az általuk választott másik pénztár felé kell majd továbbutalnunk. Az elkövetkező időszak forgatókönyvét a jogszabályi előírások figyelembevételével és betartásával az alábbiak szerint állítottuk fel:

  • A 2010. december 15-i közgyűlésen kinyilvánítottuk, hogy a jogalkotói akarat látható irányát tekintetbe véve pénztárunk a magánpénztári tevékenysége beszüntetését, a magánpénztári tagozata végelszámolását fogja kezdeményezni. A kialakult feltételrendszer alapján ugyanis már ekkor látható volt a magánpénztári szektor beszűkülése. A közgyűlési határozattal a pénztárak között elsőként tettük egyértelművé a stratégiai szándékunkat az ügyfeleink előtt, egyúttal semleges álláspontra helyezkedtünk a maradás, vagy visszalépés döntését illetően. A döntés hátterét képező szempontok nagyfokú bizonytalansága miatt ugyanis ezt az álláspontot láttuk tisztességesnek. Január 20-án kipostáztuk a tagjainknak a kialakult helyzettel kapcsolatos álláspontunkat tartalmazó tájékoztató levelünket, melyhez mellékeltük a reálhozamról szóló rendelkező nyomtatványunkat is.
  • A kiküldött tájékoztatókra folyamatosan érkeznek be a reálhozam rendelkezések, ezek visszaküldési határideje praktikusan március vége, ami nem jelenti azt, hogy ennél későbbi időpontban beérkező rendelkezéseket ne fogadnánk be, de a kifizetések teljesítését csak a rendelkező nyilatkozatok birtokában fogjuk tudni előkészíteni. Igazából okot nem látunk arra, hogy a rendelkezést az érintettek halogassák, hiszen mindössze arról van szó, hogy meg kell adniuk, hogy milyen módon/helyre kérik teljesíteni a reálhozamukat, illetve ha van, a tagdíjkiegészítésüket. Február végén megkaptuk a maradók nyilatkozatait az ONYF-től, így rendelkezésre áll immár az az információ is, hogy kik azok, akik tagok maradtak. A jogszabály szerint a nyilatkozatot nem tettek pénztári tagsági jogviszonya március 1-jével megszűnt, aminek következtében ők a tagsági jogaikat ettől az időponttól már nem gyakorolhatják. Ez hatással van arra is, hogy amennyiben egy pénztártag márciusban ne adj Isten, elhalálozna, a megtakarítása már a nyugdíjbiztosítási alap részét képezi, vagyis a kedvezményezettje/örököse megtakarításhoz való hozzáférési joga is megszűnt ettől az időponttól. Ha viszont február végén halt volna meg egy érintett személy (tehát még mint magánnyugdíjpénztártag), akkor az ő megtakarítása feletti kedvezményezetti illetve örökösi rendelkezési jog ugyanúgy megmaradt. A március 1-jei fordulónapnak a pénztár működése szempontjából is jelentősége van, ugyanis ettől a naptól már csak a nyilatkozatot tett tagok tekinthetők magánpénztári tagoknak, s ebből következően a pénztár tulajdonosainak. Ezen helyzetre való reagálás céljából még februári dátummal összehívtunk egy „rendkívüli” küldöttközgyűlést.
  • A 2011. február 22-i küldöttközgyűlésen módosítottuk az alapszabályunkat, a magánpénztári tagozat vonatkozásában a küldöttközgyűlési szerveződésről visszaálltunk a közgyűlési szerveződésre, azaz a további közgyűléseket immár a tagsági jogukat megtartók közvetlen részvételével szervezzük. Legközelebb májusban várható a közgyűlés összehívása, melyen a szokásos előző évi beszámoló jóváhagyásán túl napirendre tűzzük a tagozat végelszámolásának kezdő dátumát és egyéb közgyűlési jóváhagyást feltételező részletkérdéseit is. A most megtartott közgyűlés jóváhagyta azt is, hogy a meg,maradt tagok más pénztárba történő továbblépését immár ingyenesen fogjuk teljesíteni, s ugyanígy ingyenesen fizetjük ki a reálhozamokat is, amennyiben átutalással kerül arra sor. Mindössze a postai kifizetési utalványon kért teljesítések postai teljesítési díját számítjuk fel, ezzel is kinyilvánítva, hogy a tevékenységünket a végső fázisában is a tagok érdekében kívánjuk ellátni.
  • A 3.000 Mrd Ft-ot meghaladó magánpénztári vagyon döntő hányadának átadása/kifizetése kapcsán esetlegesen fellépő piaci turbulenciák hatásaitól való függetlenedésünk érdekében a befektetési politikánkat valamennyi magánpénztári portfoliónk vonatkozásában abszolút konzervatív összetételűvé tettük, a módosított befektetési politikánk a közgyűlés jóváhagyásával március 1-játől lép hatályba. Nem szeretnénk ugyanis semmiféle befektetési kockázatot magunkra vállalni ebben az átmenetinek nevezhető időszakban. Mindez azt fogja eredményezni, hogy a vagyonátadás illetve hozamkifizetés tényleges megtörténtéig a vagyonunk értékének a megőrzésére helyezzük a hangsúlyt. A klasszikus és kiegyensúlyozott portfolióban ez tiszta állampapír portfoliót, a növekedésiben pedig mindössze 5%-os részvénykitettségű portfoliót jelent.
  • Jogszabályváltozás miatt a reálhozam kiszámítását egységesen minden magánnyugdíjpénztárnak 2011. május 31-ei fordulónapra kell elkészíteni, és emiatt a tagi kifizetések várhatóan júliusban teljesülhetnek.
  • A maradásukról nyilatkozókat levélben keressük meg, hogy a tagságuk más pénztárban történő folytatásához szükséges teendőket egyeztessük. Számukra ez az eshetőség – nevezetesen a megtakarításuk más pénztárba történő átvitele átlépés jogán – jelenleg is fennáll. Mindössze arról kell dönteniük, hogy melyik pénztárban kívánják a tagságukat folytatni.
  • Májusban közgyűlést tartunk, amikorra remélhetőleg már az elszámolások döntő hányadát teljesítettük is, s a közgyűlésen rögzítjük a végelszámolási folyamat elindulásának peremfeltételeit.

Reméljük, hogy az eddigi intézkedéseink illetve a tervezett forgatókönyvünk mind a magánpénztári tagságukról lemondók, mind a megtakarításukat és jogviszonyukat megtartók tekintetében kedvező fogadtatásra talál.

A számok nem hazudnak

A napokban tette közzé az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság (www.onyf.hu) a magánpénztári tagságuk megtartásáról nyilatkozó 100 ezres létszám pénztárankénti megoszlását, valamint az ezzel kapcsolatos egyéb statisztikai adatokat. A korábbi információkkal ellentétben a 102 ezres létszám ezen kimutatás szerint 97.422 főre módosult. Hogy ennek mi az oka, arról információ ezideig nem hangzott el. Elképzelhető, hogy a korábbi adat pontatlanul került megadásra, vagy időközben már minősítették is a nyilatkozatokat.

A pénztártagként maradni szándékozók átlagos 3,12%-os arányához mérten pénztárakra lebontva számottevő eltérések mutatkoznak. A legnagyobb maradási hajlandóságot kinyilvánító tagság a Dimenzió pénztáré (11,4%-kal), a legkisebb pedig a Postás Magánnyugdíjpénztáré (1,7%-kal). A mi pénztárunk magánpénztári tagsága a tevékenység feladásáról szóló tájékoztató levél ellenére az 5. helyen végzett a maga 6,35%-os maradási hajlandóságával. Joggal merül fel a kérdés ezen eltérő adatok alapján, hogy vajon mi befolyásolta leginkább a maradási szándékot?

Véleményünk szerint leginkább a tagság összetétele és megtakarítási potenciálja, hiszen egyértelmű összefüggést mutat a tagok pénztárankénti átlagos megtakarítási összege és a nyilatkozattételi hajlandósági arányszám:

Ennek tükrében vélelmezhető, hogy a maradók átlagos vagyona jelentősen meg fogja haladni a teljes pénztári ügyfélkörre vetített átlagosan alig 1 MFt-os vagyonnagyságot. Miután a vagyonnagyságban a pénztárak befektetési hatékonysága mellett a tagdíjfizetési potenciál a meghatározó, azt gondoljuk, hogy a maradó 100 ezer fő igazi „vízhordó” szerepet tölt be társadalombiztosítás kiadásainak finanszírozási oldalán. A döntésüknek ezért fokozottabb a hatása a rendszere, mint ahogy azt a 3,12%-os mutatószámból gondolhatnánk.

Továbbra is tartjuk azt a véleményünket, hogy a kialakult helyzetben 4-5 magánnyugdíjpénztárnál több nem fogja tudni fenntartani az üzletágát, tehát azt a döntést, amelyet mi a magánnyugdíjpénztárunk jövőjét illetően a történéseknek elébe menve már decemberben kinyilvánítottunk, számos más pénztárnak is meg kell hoznia. A történetben a leginkább fájó az, hogy ezek - az Életúthoz hasonlóan - azok a pénztárak lesznek, akik a legjobb hozamokat érték el az ágazat ellehetetlenítése céljából hozott intézkedések bekövetkeztéig.

100 ezres magánpénztári tagság - vajon mire lesz elég?

Január 31-ével gyakorlatilag eldőlt, hogy a korábbi 3 milliós magánpénztári ügyfélkörnek mindössze 3%-a – mintegy 102 ezer fő – merte vállalni, hogy a kormány szándéka ellenére továbbiakban is a magánnyugdíjpénztárban látja biztonságosabbnak a nyugdíját. A határidő letelte előtti utolsó napokban valamelyest felgyorsult a maradási szándékukról nyilatkozatot tevők létszámának emelkedése, de a végeredmény még így is jelentősen elmarad a pénztári szakértők előzetes várakozásától.

A prognózisunk gyakorlatilag beigazolódott, a kialakított feltételek mellett mi 50-70 ezres maradó létszámot jeleztünk előre. A pénztárak a maradás mellett nyilatkozók adatait márciusban kapják meg, de feltételezhető, hogy jelentős arányeltolódások nem lesznek az egyes pénztárak között a korábbi és a maradó taglétszámok arányaiban. Azaz a pénztárak a korábbi ügyfélkörük 3%-ával számolhatnak. Ez önmagában is egy rendkívüli helyzetet eredményez, nem beszélve arról, hogy 2011. novemberéig továbbra sem a pénztárakba érkeznek a tagdíjak, valamint a tartalékképzési rend jogszabályi kényszerítése okán a megmaradt ügyfélkör majdani tagdíjbefizetésének is a korábbi díjbevétel mindössze az 1/5-e kerülhet a működési tartalékba.

Ezek együttes hatásaként talán nem teszünk felelőtlen kijelentést akkor, amikor azt mondjuk, hogy várhatóan 2-3 magánpénztár maradhat meg a lecsökkent létszámú ügyfélkör magánnyugdíj-előtakarékosságának a kezelésére. A magánnyugdíjpénztári tevékenységünk feladását a 2010. decemberi közgyűlésünkön ezen ismérvek alapján határoztuk el, s jelen körülmények ismeretében kimondhatjuk, hogy kellő megfontolással.

Joggal merül fel a kérdés – s nyilván a menni vagy maradni kérdés dilemmájában érintettekben is felmerül ez -, hogy vajon életképesek lehet-e egy ekkora ügyfélkörrel maga a magánnyugdíjpénztári rendszer? Mi erről az alábbiakat gondoljuk: Feltételezhető, hogy a maradó ügyfélkör átlagosan egy magasabb jövedelemkategóriába tartozik, mint az eddigi 3 milliós ügyfélkör átlagos jövedelme. E megmaradt ügyfélkör tehát egy gazdaságosabb ügyfélkört jelent az intézmények számára, mint a korábbi. Az intézmények a tagok jövedelmi helyzete, illetve eddigi megtakarítása alapján az alábbi díjbevétellel számolhatnak:

Átlagjövedelem Ft/fő
250.000 300.000 350.000 400.000 500.000
10 %-os magántagdíj Ft/hó/fő 25.000 30.000 35.000 40.000 50.000
Éves magántagdíj Ft/fő 300.000 360.000 420.000 480.000 600.000
Tagdíj a teljes létszámra Millió Ft/év 30.000 36.000 42.000 48.000 60.000
Működési díjbevétel Millió Ft/év 270 324 378 432 540
Működési díjbevétel Millió Ft/hó 22,5 27 31,5 36 45
Átlagos vagyon Ft/fő
2.000.000 2.500.000 3.000.000 3.500.000 4.000.000
Maradó összvagyon Mrd Ft 200 250 300 350 400
Vagyonkezelési díjbevétel Millió Ft/év 400 500 600 700 800
Működési díjbevétel Millió Ft/hó 33,3 41,7 50,0 58,3 66,7
Szumma intézményi bevétel Millió Ft/év 670 824 978 1132 1340
Szumma intézményi bevétel Millió Ft/hó 55,8 68,7 81,5 94,3 111,7

Ezen számok alapján megítélésünk szerint életképes lehet 2-3 magánnyugdíjpénztár, de természetesen minél több kívánja a tevékenységet ellátni, annál kisebb piaci részesedés mellett kell azt megoldania. S az sem zárható ki, hogy újabb jogszabályi intézkedések születnek a magánnyugdíjpénztárakkal, illetve a magánpénztári tagsággal kapcsolatban. További kérdés, hogy a megmaradt ügyfélbázist hogyan lehet majd a továbbiakban a pályakezdők vonatkozásában bővíteni.

Az Életút Magánnyugdíjpénztár vonatkozásában az alábbiakra hívjuk fel a figyelmet:

A társadalombiztosítás rendszerébe visszalépett tagok esetében az elszámolások, a reálhozamok kifizetése, illetve az államot illető vagyonrésznek az átadása még a végelszámolás folyamatának elindulása előtt, várhatóan májusban meg fog történni. Ekkora várhatók a tagi kifizetések is. A kiküldött, illetve a honlapunkról letölthető reálhozam felvételére szóló nyomtatványok feldolgozása a beérkezésük sorrendjében megtörténik.

A tagságukat megtartóknak a végelszámolás elindítását követően 1 hónapon belül kell majd nyilatkozniuk arról, hogy a tagságukat melyik pénztárban kívánják folytatni. Erről őket külön levélben fogjuk tájékoztatni. Pillanatnyilag még nehéz megítélni, hogy mely pénztárak fogják a tevékenységet a továbbiakban is felvállalni. Éppen ezért az látszik ésszerűnek, ha az átlépési szándékukat az érintettek ennek tisztázódása után adják meg. Továbbra is él ugyanis az a jogszabály, hogy fél éves gyakorisággal lehet csak pénztárat váltani. Ha tőlünk egy olyan pénztárba lépne át valaki, amelyik hozzánk hasonlóan a megszűnés mellett dönt, ez az időintervallum kritérium esetleg hátráltathatja a továbblépés lehetőségében. Ettől függetlenül természetesen jelenleg is nyitva áll bárki előtt , hogy másik magánnyugdíjpénztárba átlépjenek. Pénztárunk az elszámolások lebonyolításáig is a legnagyobb körültekintéssel kezeli a magánpénztári tagok megtakarításait, igyekezve annak reálhozam tartalma megőrzésére.

Terveink szerint február végén egy rendkívüli közgyűlést fogunk tartani, hogy a magánpénztári tagozatunk küldöttközgyűlési szerveződését a lecsökkent magánpénztári taglétszámhoz igazodva visszaállítsuk közgyűlési szerveződésre. Mindez az önkéntes nyugdíjpénztárunkat semmiben nem érinti, ott továbbra is a küldöttközgyűlési szerveződést fogjuk fenntartani.

Az önkéntes pénztári rendszer jövőjét a magánpénztári rendszer átalakulása az eddigi tapasztalatok szerint kedvezően fogja érinti, már az elmúlt alig egy hónap alatt is azt tapasztaljuk, hogy a korábbiaknál is többen érdeklődnek a nyugdíjelőtakarékosság eme formája iránt. Az önkéntes nyugdíjpénztári tagság létesítésének most az is jó alkalmat teremt, hogy a magánpénztári reálhozamot költséglevonások nélkül az önkéntes pénztárban megnyitott számlára lehessen áttelepíteni.

Magánnyugdíjpénztári válaszút

A magánnyugdíjpénztári rendszerrel kapcsolatban elmúlt 2-3 hónapban kialakult helyzet kétséget kizáróan rendkívülinek nevezhető. Az országgyűlés 2010. december 13-án fogadta el azt a jogszabályt, amelynek következtében 2011. január 31-éig kell/lehet minden magánnyugdíjpénztári tagnak az ország bármelyik nyugdíjigazgatóságán személyesen rendelkeznie arról, hogy a továbbiakban is tagja maradhasson a magánnyugdíjpénztárának. Aki nem tesz nyilatkozatot, annak 2011. március 1-jével automatikusan megszűnik a pénztári tagsága és az eddigiekben felgyülemlett megtakarítását, pontosabban a befizetéseinek a mindenkori inflációval növelt értékét a pénztár átadja az államnak, az inflációt meghaladó hozamát (reálhozamát) – amennyiben képződött reálhozama - illetve a tagdíjkiegészítéséből származó összegét - ugyancsak feltéve, hogy volt tagdíjkiegészítése - kifizeti a tagnak a tag rendelkezésének megfelelően.

A nyugdíjbiztosítási igazgatóság is levelet küldött minden érintettnek, amit a kormány a visszalépés mellett szóló érvek felsorakoztatása végett fogalmazott meg. A pénztárak helyzete annyiban nehezebb, hogy a jogszabályokat nem ők hozzák, így a véleményüket mindig csak a pillanatnyi helyzetből leszűrt következtetésekre alapozhatják, amihez képest egy-egy újabb jogalkotói intézkedés ismételten új helyzetet teremthet. De miután felelősséggel tartozunk Ügyfeleink iránt, nekünk is állást kell foglalnunk a kialakult helyzettel kapcsolatban, hiszen érintettek vagyunk a kérdésben:

Magyarországon a magánnyugdíjpénztárak tevékenységének legnagyobb kockázati tényezője a gyakorta változó jogszabályi háttér, ami már az eddigiek során is többször kihívás elé állította a pénztárakat. Egy fedezeti elvű nyugdíjrendszerben nincs 13. és 14. havi nyugdíjra való lehetőség, de nem létezik a megszerzett jogok megvonása sem. Egy következetes országban évente nem módosítják a nyugdíjszámítás algoritmusát, a járulékok mértékét, a nyugdíjra való jogosultságot.

1998-ban a magánnyugdíjpénztári rendszer azzal a szándékkal jött létre, hogy valamiféle megoldást adjon a már akkor is prognosztizálható, elkerülhetetlenül bekövetkező demográfiai problémára, s a majdani nyugdíjak finanszírozhatóságára. A demográfiai problémák semmit nem változtak, sőt! Ma azt látjuk, hogy ezek a problémák a nálunk kedvezőbb helyzetben lévő nyugdíjrendszereket is elérték: szinte a világ valamennyi szegletében nyugdíjkorhatár emelési folyamatok zajlanak. Az idehaza kialakított rendszer azt ígérte, hogy miután a nyugdíjjárulék befizetések (beleértve ebbe az egyéni és a munkáltatói járulékot is) cca. 1-e kerül a magánpénztári megtakarítási számlákra, a fennmaradó rész továbbra is az állami nyugdíjalap bevételéül szolgál, így a majdani nyugdíjnak is arányos részét kell az egyik illetve másik pillérnek fedeznie. A magánpénztárak felé átirányított tagdíjrészről igaz lemondott az állami nyugdíjalap, de ezt nem az önzetlenség miatt, hanem a majdani fizetési kötelezettsége csökkentése céljából tette. Mert ez így tűnt arányosnak.

Az eddigiekkel szemben a most elfogadott törvénycsomag egy immár 13 éves, arányosságra épülő megállapodást rúgott fel és drasztikusan alakítja át a jogosultsági feltételeket. A magánpénztári tagok a jövőben már nem lesznek jogosultak állami nyugdíjra, miután a jövőbeli jogosultságuk állami nyugdíjrésze egyszerűen eltűnik. A munkáltatót terhelő nyugdíjjárulék viszont továbbra is az első pillért illeti, amiért a magánpénztárban maradók semmit nem kapnak cserébe.

Nehéz lenne olyan számítást végezni, ami bizonyítékul szolgálhatna arra, hogy megéri ilyen megváltozott feltételrendszerben is a magánpénztárban maradást választani, s mi nem is teszünk kísérletet erre. Ugyanakkor a kényszerű döntési helyzetet árnyalja az a lehetőség, hogy a törvényalkotót akár az alkotmánybíróság, akár más arra illetékes szerv az elfogadott jogszabály módosítására kötelezheti majdan. Az is tény, hogy az állami nyugdíjvárománynak a bizonytalansága önmagában is épp elég kockázatot jelent ahhoz, hogy a magánpénztárban már felhalmozott, illetve a továbbiakban megképződő fedezetet még ilyen feltételek mellett is alternatívának tekinthessük. S további érv lehet a magánpénztári megtakarítás örökölhetősége is.

A szabályozás értelmében a tb-be visszakerülő tag igényt tarthat a magánpénztárban felgyülemlett megtakarításán elért reálhozamra, amennyiben a pénztár befektetési teljesítménye az inflációt meghaladó hozamot ért el, valamint a tagdíj-kiegészítései összegére. Miután az Életút Nyugdíjpénztár hozamai a pénztári élmezőnybe tartoznak, így tagjaink többségének lesz is reálhozama. A reálhozam illetve a tagdíj-kiegészítés adómentesen fizethető ki a tagnak, sőt 20%-os adójóváírásra való jogosultság mellett önkéntes nyugdíjpénztári számlára is átirányítható ezen összeg. Harmadik eshetőségként az összeg az állami nyugdíjalapba is átvihető. Az igényre nyomtatványt alakítottunk, ki mely a honlapunkról letölthető.

Igénybejelentés a 2010. évi CLIV. törvény alapján a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe megnyíló visszalépési lehetőség kapcsán biztosított tagi kifizetés teljesítésére



A halmozott reálhozam egy a befektetési hatékonyság és a mindenkori infláció alapján naponként változó összeg, amit majd a taggal történő tényleges elszámolás napjára kell majd a pénztáraknak megállapítaniuk. A pénztári tagságukat több pénztárban eltöltő (átlépő) tagok esetében ráadásul ezt az összeget még a pénztáraknak egymásközt egyeztetniük is kell a tagdíjadatok összevezetésével.

A törvényi változások nemcsak a tagokat, de a magánnyugdíjpénztárakat is komoly dilemma elé állítják. Amellett, hogy jelentős arányú ügyfélkört veszítenek el, a működésük költségszintjét is drasztikusan le kell csökkenteniük, ami már-már ellehetetleníti a tevékenységgel összefüggő feladatok ellátását. Az Életút Magánnyugdíjpénztár az ebből adódó üzleti kockázatokat nem kívánja magára vállalni, s a jogalkotó szándékát látva 2010. decemberi közgyűlésén arról döntött, hogy a törvényi átállással összefüggő teendők elvégzése után a magánnyugdíjpénztári tevékenységét végelszámolás keretében be fogja szüntetni. A visszalépő tagok esetében ez jelentőséggel nem bír, a tagságukat megtartani szándékozók esetében viszont egy másik magánnyugdíjpénztárba történő átlépési kötelezettséget fog eredményezni 2011. második felében.

Összefoglalva tehát a lehetőségeket:

  • Ha Ön magánnyugdíjpénztári tag kíván maradni, akkor január 31-ig erről személyesen kell nyilatkozatot tennie bármelyik nyugdíjigazgatóságnál;
  • Ha ezen nyilatkozatot Ön nem teszi meg, 2011. március 1-jével megszűnik a magánpénztári tagsága, ezesetben a reálhozam és a tagdíjkiegészítés összegéről tehet nyilatkozatot felénk.

Fentiekről egy ugyanilyen tartalmú levélben is megkeressük magánpénztári tagjainkat, tájékoztatva őket megtakarításuk aktuális összegéről. E levél kiküldésére várhatóan január 20-án kerül sor, a levélhez a hivatkozott nyomtatványt is mellékelni fogjuk.

A visszalépett tagok elszámolását és a kapcsolódó pénzügyi teljesítéseket a jogalkotó rendelkezése szerint, várhatóan május-júniusban fogjuk teljesíteni. A 2010. évi számlakivonatok is ekkor kerülnek postázásra.

Stratégiai célunk, hogy a továbbiakban az Életút Pénztárcsoport önkéntes pénztári ágazataira - önkéntes nyugdíj-, önsegélyező és egészségpénztárunkra – koncentrálunk, s ezen területeken igyekszünk színvonalas szolgáltatást nyújtani Ügyfeleinknek. Mert meggyőződésünk, hogy most jött el igazán az öngondoskodás szükségessége.

Kérdések és válaszok a magánnyugdíjpénztári tagsággal kapcsolatban

Dübörög a kormány nyugdíjreformja, december 13-án elfogadta a parlament a magánpénztárakban maradás 2011. január végéig – bizonyos igazolt esetekben február végéig – nyilatkozattételi kötelezettséghez kötött feltételrendszerét, melyet a december 21-én megjelent 2010. évi CLIV. törvény szabályoz le. A történet viszonylag egyszerű, aki nem vesz tudomást a történtekről, az a nyilatkozattétel lehetőségére rendelkezésre álló alig több, mint 1 hónap leteltével automatikusan visszakerül az állami nyugdíjrendszerbe, a magánnyugdíjpénztári tagsága pedig megszűnik. A megtakarítása visszakerül az államhoz, de hogy kvázi kárpótlást kapjon az „eltékozolt” mintegy 13 éves magánpénztári tagként eltöltött időre, a magánpénztári számlán felgyülemlett összegéből azt a részt, ami reálhozamként értelmezhető – tehát a befizetéseinek az infláció figyelembevételével átértékelt pillanatnyi értékén felüli részét adómentesen felveheti. Praktikusan átutaltathatja a folyószámlájára, vagy önkéntes nyugdíjpénztári számlájára, mely utóbbi esetben még az önkéntes pénztárba irányított összeg 20%-a erejéig – maximum 300 eFt összeghatárig adójóváírásban is részesülhet.

A magánpénztári tag maradni szándékozó – tehát aki erről a szándékáról írásban nyilatkozatot tesz – mit kockáztat:

- 2011. novemberétől - amikor a magánpénztári tagdíjak majd ismét a magánpénztári számlákat illetik meg (nem úgy mint mostani 14 hónapos időszakban, amikor a magánpénztári tagdíj mértéke 0%) - kezdődő időszak a nyugdíjjogosultság alapját jelentő szolgálati idő (jogszerző idő) tartamába már nem fog beleszámítani. A jövőben a magánnyugdíjpénztártagok az állami nyugdíjra praktikusan nem tarthatnak igényt. Az eddigi jogszerző időszakra jár az állami nyugdíj, hiszen visszamenőlegesen jogszabályt nem lehet változtatni – legalábbis ebben az esetben nem -, de ha valakinek ezideig 18 év nyugdíj jogszerző ideje van, akkor ő állami nyugdíjra nem lesz jogosult, miután 20 év alatt nincs állami nyugdíj.

- az állam deklarálta, hogy a magánnyugdíjpénztári tagsággal kapcsolatban semmiféle garanciát nem vállal. No nem azért, mintha eddig olyan nagyon nagy garanciákat vállalt volna, de most még azt sem, amit eddig. A garancia egyébként a Pénztárak Garancia Alapja révén valósult meg, ahová a pénztárak a tagdíjbefizetések arányában fizettek be összeget, ami az alap vagyonát képezte, ugyanúgy, mint például a bankbetétek betétbiztosítási alapja esetében a pénzintézetek.

Aki visszakerül az állami nyugdíjrendszerbe, annak ígéret van rá, hogy az átvitt megtakarítását egyéni számlán fogják nyilvántartani. Ő az állami nyugdíjra lesz jogosult, az állami nyugdíjjogosultság adta feltételek között akár bizonyos örökölhetőséggel is, bár ezen az eddigiekben elhangzottak szerint az özvegyi nyugdíjra való jogosultságot kell/lehet érteni. Róluk az állam fog gondoskodni lehetőség szerint értékálló nyugdíj biztosításával. S a magánnyugdíjpénztári megtakarítások visszacsoportosítására alapvetően épp ezért van szükség. Hogy legyen miből biztosítani az értékálló nyugdíjakat.

A magunk részéről ehhez az alábbiakat fűzzük hozzá:

1. Részünkről egyetértünk egy hatékonyabb nyugdíjrendszer igényével, ha ehhez valóban a magánnyugdíjpénztári rendszer felszámolásán keresztül vezet az út, akár még azzal is. Bár el tudnánk képzelni egy sokkal diplomatikusabb formáját is ennek az átalakításnak, ahol a magánpénztárak nem kvázi vádlottként jelennének meg a történetben. Ezesetben nem kellene mintegy 3 millió pénztártagnak a maradás / nem maradás vesződséges dilemmájában őrlődnie, már amennyiben valóban érdeklődésére tart számot a tagok többségének ez a nem mindennapi döntési helyzet.

2. Mi a magunk részéről nem kívánjuk felvállalni azt a felelősséget, hogy kalkulációt, számszaki alátámasztást adjunk a felmerülő döntési helyzet megválaszolására, miután minden feltételt az ellenérdekelt oldal – a jogalkotó – határoz meg, ráadásul ezeket a feltételeket időről időre módosítja is. A pénztári szektor mindössze tudomásul veheti a feltételeket. Itt emlékeztetnénk arra, hogy 1997-1998-ban az akkori Pénzügyminisztérium floppy lemezen terítette a pénztári tagság alátámasztásául kifejlesztett kalkulációs programot, ahol a peremfeltételeket megadva ki-ki megkapta, hogy mekkora nyugdíjra számíthat majdan. S ha valakinek még megvan ez a program (nekünk megvan), akkor abból kiderül, hogy a sok bizonytalan tényező közül leginkább a jogszabályi feltételek nem állták ki az idő próbáját. Szóval, ha lehet, ne a hozamokkal tessék példálózni! Nem azokkal van a legfőbb gond.

3. Hogy a magánnyugdíjpénztári befizetések hiányoznának a költségvetésből, s ezért adósodott el az ország. A magánpénztárak, mint tőkefedezeti elven létrehozott és működő intézmények sosem tudtak többet ígérni, mint ami a pénzáramok realitása. A pénztár azt tudja visszafizetni nyugdíjként, amit abba befizettek. Természetesen egy jogosan elvárt hozamtöbblettel együtt. De nem tud 13. havi nyugdíjat adni, nem tud más területek terhére átcsoportosítani, kompenzálni, stb. Ez egy racionális rendszer. Ha az állami nyugdíjalap éves hiánya mintegy 700 MrdFt, akkor a 360 MrdFt-nyi éves magánnyugdíjpénztári tagdíj nem lehet önmagában az egyetlen oka a hiánynak. Az a cirka másik 340 MrdFt is hiányzik valamiféleképp, ha jól számoljuk.

4. „Ez egy rosszul kitalált rendszer, eleve hiba volt bevezetni”. Mi úgy tudtuk (már 1998-ban is), hogy a felosztó kirovó nyugdíjrendszer a várható demográfiai folyamatok ismeretében finanszírozhatatlanná fog válni. Ezért volt és van szükség arra, hogy érdekelt legyen a járulékfizető is abban, hogy a járuléka valóban megfizetésre kerüljön, hogy lássa annak értelmét, hogy ne a nagy közösben váljék láthatatlanná a nyugdíjak forrása, s persze azért is, hogy idővel az állami terhek csökkenhessenek. Mert majd valamikor a nyugdíjpénztárak veszik át a terhek egy részét. Ezek a szempontok talán még mindig időtállóak.

5. „A pénztárak nem vesznek részt a nyugdíjfinanszírozásban, csak elnyelik a befizetéseket”. Ezt hívják felhalmozási időnek, nemde? Egy diófát sem szoktak számon kérni néhány évesen, hogy még nem fordult termőre.

6. „Nyugdíjtőzsde” és egyebek. A pénztárak befektetési lehetőségeit kormányrendeletek szabályozzák le. Ha a kormányrendeletek szerint fektetik be a pénzt – mindig is így tettünk -, akkor nem értjük a kifogást. A befektetési hatékonysággal kapcsolatos kritikákról pedig annyit, hogy az Életút pénztár az egyik legjobb hozamú pénztár, amire lehet azt mondani, hogy vakok között félszemű a király, de hát mégiscsak a dolgok mögé kellene nézni. Minden portfoliónk 2-3%-os éves átlagos reálhozamot ért el, azaz van reálhozam. Ráadásul az is furcsa, hogy a kormány arról beszél, hogy nincs reálhozam, de az elfogadott jogszabály mégis arról rendelkezik, hogy a reálhozamot fel lehet venni, sőt még 20%-os adójóváírási lehetőséget is biztosítanak a visszalépőknek, amennyiben a reálhozamukat önkéntes nyugdíjpénztárba utaltatják.

A mi stratégiánk a kialakult helyzetben a következő: A kormányzati szándékot és módszert látva az Életút Magánnyugdíjpénztár menedzsmentje arra a következtetésre jutott, hogy nincs értelme magánnyugdíjpénztárként folytatni a tevékenységet, amit a visszalépők száma vélhetően egyébként is ki fog kényszeríteni. A december 15-én megtartott küldöttközgyűlésünkön a küldöttek a magánnyugdíjpénztári ágazatunk 2011-ben tervezett végelszámolását egyhangú határozattal jóváhagyták illetve támogatták. A végelszámolási folyamat majd a tavaszi közgyűlésünkön kerül paraméterezésre, amikor már a maradás mellett nyilatkozatot tett tagok vonatkozásában kell sort keríteni arra. A végelszámolás annyit fog tenni, hogy a megmaradt tagoknak felkínáljuk, hogy egy másik magánnyugdíjpénztárban folytassák tovább a tagságukat, amennyiben ezzel a lehetőséggel nem kívánnak majd élni, akkor ebben a folyamatban kerül vissza mintegy második körben a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe a megtakarításuk. A törvény szövegezése szerint ekként: „A végelszámoló a végelszámolás kezdő időpontjától számított 30 napon belül kiküldött levélben tájékoztatja a pénztár tagjait a pénztár megszűnéséről és 30 napos határidővel nyilatkozattételre szólítja fel a tagokat, hogy melyik pénztárba kívánnak átlépni. Amennyiben a tag nyilatkozik a más pénztárba történő átlépéséről, akkor a követelését a át kell utalni. Abban az esetben, ha a tag a megadott határidőn belül nem nyilatkozik, a végelszámoló intézkedik a tag társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszaléptetése érdekében.”

A magánnyugdíjpénztárunkat az önkéntes nyugdíjpénztárunk alapította, így a végelszámolás lezárultával a működési tartaléka az alapítóra fog visszaszállni. A tevékenységünket mint önkéntes nyugdíjpénztár - mellette az önsegélyező és egészségpénztárunkat is fenntartva folytatjuk tovább, bízva abban, hogy az öngondoskodás fontossága akár a mostani történet okán is méginkább fontossá fog válni. Ebben egyébként a kormány is elkötelezettnek mutatkozik. A magánpénztári tevékenységünk beszüntetése a tb-be visszalépő tagokat semmiben nem fogja érinteni, hiszen az ő megtakarításuk, illetve a reálhozamuk átadásra illetve kifizetésre fog kerülni, a maradó tagok pedig más pénztárban folytathatják majd a tagságukat. Mindezekről természetesen a tagokat közvetlenül is tájékoztatni fogjuk.

Néhány praktikus kérdés és válasz a visszalépés/maradás döntési helyzet vonatkozásában:

1. Hol lehet nyilatkozatot tenni a maradás mellett? - bármelyik nyugdíjigazgatóságnál, személyesen személyigazolvánnyal, lakcímkártyával és a TAJ számmal. Tehát nem a magánpénztárban! A nyilatkozatot viszont a kormányrendeletek hiányában jelen pillanatban (december 22-én) még nem tudják fogadni a kijelölt hivatalok. Érdemes tehát januárra halasztani az ebbéli szándék kinyilvánítását.

2. Mi történik, ha nem teszek nyilatkozatot? - a hallgatás a tb-be történő visszalépéssel egyenértékű. Aki egyetért azzal, hogy visszakerüljön a tb rendszerébe, annak nem kell semmit sem tennie, viszont őket a pénztár meg fogja majd keresni a tekintetben, hogy a reálhozamot – amennyiben van ilyen összege – azt hová kéri teljesíteni. Tehát egy nyilatkozatot kell majd erről adni a pénztár felé. A részletek ezügyben még szabályozásra várnak.

3. Hogyan lehet eldönteni, hogy megéri-e maradni? - praktikusan sehogy. Az a feltételrendszer, amit a törvénymódosítás tartalmaz, jelentősen átalakítja az eddigi struktúrát. Hogy kinek mennyire fontos a megtakarítás örökölhetősége, hogy milyen életpályát képzel el magának, illetve hogy mennyire gondolja értékállónak az állam nyugdíjígéretét is, egyéni attitűd kérdése. A szabályi környezet folyamatos változása okán ebben felelősen mi nem tudunk véleményt formálni, s épp a kiszámíthatatlanság miatt nem is akarunk.

A jogszabálymódosítással kapcsolatos további részletszabályozásokról folyamatosan információt fogunk adni.

Egy nem kívánatos tevékenység végnapjai

Nyugdíjmentő törvénycsomagot fogadott el a kormány - jelentette be a miniszterelnök szóvivője november 24-én. A tervezett törvénycsomag keretében mindenkit megmentenek, a jelenlegi nyugdíjasokat, a magán-nyugdíjpénztári tagokat és a leendő nyugdíjasok nyugdíját is. De kitől is? Hát a magánnyugdíjpénztáraktól. A folyamat illetve az irány egyértelmű, hiszen már nyár közepén látszott, hogy az egész rendszer ellenére van a kormánynak. Csakhogy az EU nem ment bele abba, hogy egyenesen ki lehessen mondani a rendszer felszámolását. Így most csúsztatásokkal, megalapozatlan vádakkal, a szerzett jogok drasztikus módosításával és a pénztári működés ellehetetlenítésével juttatja érvényre kormányunk az akaratát.

A parlament elé beterjesztett törvényjavaslat értelmében 2011. január végéig nyilatkozhatnak a magánpénztári tagok, hogy ezek ellenére is tagok kívánnak maradni. A nyilatkozatot nem is a pénztáruk felé (tehát felénk), hanem a területileg illetékes nyugdíjigazgatási szervnél kell személyesen megtenniük. A maradók az eddigiek szerinti vegyes nyugdíjrendszer állami lábából nem részesülnek, ezáltal a korábban mintegy 70%-nyi állami nyugdíjukról mondanak le. Ami nyilvánvalóan drasztikus változás a korábbiakhoz képest. Mindeközben a nyugdíjjárulékok 2/3-át kitevő munkáltatói járulék ugyanúgy a tb. nyugdíjalapokat illeti továbbra is. A helyzet lehetetlensége megvilágítására álljon itt egy egyszerű feltevés: Ha minden magánpénztártag mégis a maradás mellet döntene, akkor az állam mintegy 3 millió honfitársunk felé fennálló nyugdíjfizetési kötelezettségét dobná le a válláról, s cserébe ezért gyakorlatilag semmit nem adna. Mit lehet erre mondani?

A maradás mellett nehéz érveket találni, annál is inkább, miután nemcsak a pénztártagok, hanem a magánnyugdíjpénztárak jövőjét illetően is drasztikus változásokat szándékozik tenni a törvény előterjesztője. A pénztárak működési bevétele a korábbi szintjükhöz mérten az 1/5-ére lesz korlátozva, amiből a tevékenységüket a pénztárak mégha akarnák sem biztos, hogy fenn tudják majd tartani. Az Életút Magánnyugdíjpénztár esetében sem kérdés ez, az ágazat végelszámolására fog sor kerülni, de vélhetően erre a sorsra jut a magánpénztári szféra túlnyomó része, ha nem egésze is.

Szépségtapaszként a törvény tartalmaz egy olyan rendelkezést, hogy azok a tagok, akiknek a pénztári megtakarítása reálhozamot ért el, ezt a reálhozamot adókötelesen felvehetik, vagy önkéntes nyugdíjpénztári számlára átutaltathatják. Megjegyezzük, hogy ezzel a rendelkezéssel önmagával kerül ellentmondásba a törvényalkotó, hiszen ezek szerint mégsem annyira rosszak a pénztárak befektetési eredményei, hiszen reálhozamra is futja. Az Életút Magánnyugdíjpénztár egyike a legjobb hozamú pénztáraknak, így esetünkben a tagságunk döntő hányada igényt tarthat erre a többlethozamra. Annak összegét egy-egy pénztártag esetében az év végi fordulónapot követően fogjuk tudni számszerűsíteni.

Összefoglalva az elmúlt két hónap történéseit azt mondhatjuk, hogy a kormány a szándékát EU nemtetszés ide vagy oda láthatóan érvényesíteni fogja és a magánnyugdíjpénztári rendszer meg fog szűnni. A pénztártagoknak ezügyben különösebb teendője nincs, kivéve, ha ezek után is tagok kívánnak maradni. A maradni kívánók esetében ha igaz az a feltételezésünk, hogy aligha fog magánnyugdíjpénztár fennmaradni, a pénztárak végelszámolása során fognak a tb rendszerébe visszatérni.

Terveink szerint a magánnyugdíjpénztári tagjaink részére január második felében fogunk írásban tájékoztatást küldeni az addigra már hatályba lépő jogszabályi feltételekről és annak következményeiről.

Véleményünk szerint jövő év elején egy 12 éves történet végére kerül sor, amit sajnálunk, de egyúttal reményünket fejezzük ki, hogy az öngondoskodás szerepének fontosságára ez méginkább rá fogja irányítani a figyelmet. Ezesetben az önkéntes pénztárak szerepe – légyen az nyugdíj-, egészség- vagy önsegélyező - felértékelődhet.

APEH tájékoztató a magánnyugdíjpénztári tagdíjakkal kapcsolatban - 2010. november 1-jét követő időszakban

A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 2010. évi CI. törvény rendelkezései alapján módosul a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.). A Tbj. 19. § új (7) bekezdése szerint a magánnyugdíjpénztári tag után fizetendő nyugdíjjárulék mértéke 9,5 százalék, ezzel egyidőben a tagdíj mértéke 0 százalékra módosul a Tbj. 33. § új (3) bekezdése szerint.

Az említett rendelkezéseket a 2010. október 1-jétől 2011. november 30-ig terjedő bevallási időszakokra vonatkozó, ennek következtében 2010. november 1-je és 2011. december 31-e közötti időszakban esedékessé váló járulékokra, illetve tagdíjakra kell alkalmazni, ami azt jelenti, hogy a 2010. október havi járulékalap után teljesítendő bevallási, valamint fizetési kötelezettséget (melynek esedékessége 2010. november 12.) már a módosított mértékű járulékokkal kell teljesíteni. Tehát a 2010. október 1-jétől 2011. november 30-ig terjedő bevallási időszakokra vonatkozó kötelezettségek esetén a nyugdíjjárulék mértéke magánnyugdíjpénztár tagja esetében is 9,5 százalék, a tagdíj mértéke pedig 0 százalék lesz.

Az említett időszakban esedékes 9,5 százalék nyugdíjjárulékot magánnyugdíjpénztár tagjai esetében is az APEH Nyugdíjbiztosítási Alapot megillető bevételek beszedési számlára (1032000-06056236) kell befizetni.

A tagdíj-kiegészítést a változás nem érinti, azt továbbra is az érintett magánnyugdíjpénztár számára megnyitott tagdíj beszedési számlára kell megfizetni.

A magánnyugdíjpénztár tagjára vonatkozó önellenőrzés, pótlás esetén is a 2010. október hónapra vonatkozó bevallás jelenti a választóvonalat, mivel a 2010. szeptemberi és az azokat megelőző időszakokra vonatkozóan a „régi” (8 + 1,5 százalék) mértékkel kell a nyugdíjjárulékot, illetve tagdíjat önellenőrizni vagy pótolni, mert ezen kötelezettségek eredeti esedékessége megelőzi 2010. november 1. napját. A 2010. október havi, illetve ezt követő időszakra vonatkozó önellenőrzést, illetve pótlást az új (9,5 + 0 százalék) mértékekkel kell elvégezni.

A 2010. szeptember hónapra, illetve az azt megelőző időszakra vonatkozó önellenőrzés, illetve pótbevallás során kimutatott magánnyugdíjpénztári tagdíj befizetése továbbra is az érintett magánnyugdíjpénztár számára megnyitott tagdíj beszedési számla javára történik. A magánnyugdíjpénztárat megillető önellenőrzési pótlékot, illetve késedelmi pótlékot szintén az érintett magánnyugdíjpénztár számára megnyitott önellenőrzési, illetve késedelmi pótlék beszedési számlára kell megfizetni.

Az előzőekkel összhangban módosult a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás felosztása. 2010. november 1-jétől magánnyugdíjpénztár tag esetében a magánszemélyt terhelő ekhoból az ekhoalap 3,9 százaléka minősül nyugdíjjáruléknak az eddigi 0,1 + 3,8 százalékos (nyugdíjjárulék + tagdíj) mérték helyett.

Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás választása esetén, ha a foglalkoztatott magánnyugdíjpénztár tagja, a közterhet az APEH Magánszemélyt terhelő ekho beszedési számlára (10032000-06056377) kell teljesíteni, illetve a bevallásban a 191-es adónem kódon kell feltüntetni.

A magánnyugdíjpénztár tagjára vonatkozó, 2010. október 1-jét megelőző időszakot érintő önellenőrzés, pótlás esetén a magánnyugdíjpénztári tagdíj befizetése továbbra is az APEH Magánnyugdíjpénztári tagtól levont 15 %-os ekho beszedési számla (10032000-06057660) javára történik, a bevallásban a régi (3,8 + 0,1 százalék) mértékkel kell a nyugdíjjárulékot, illetve tagdíjat önellenőrizni vagy pótolni a 195-ös adónem kódon.

Egyszerűsített foglalkoztatási jogviszony esetén (pl. alkalmi munkavállaló) magánnyugdíjpénztári tag foglalkoztatott utáni közteher felosztása is (az előzőekkel összhangban) módosul, a közteher összegéből a Nyugdíjbiztosítási Alapot 91,8 százalék illeti meg, az eddigi 69,9 + 21,9 százalékos (nyugdíjjárulék + tagdíj) mérték helyett.

Ez azt jelenti, hogy az egyszerűsített foglalkoztatásnál a magánnyugdíjpénztári tag munkavállaló esetén a közterhet az APEH Egyszerűsített foglalkoztatásból eredő magánnyugdíjpénztári tagsággal nem rendelkező munkavállalót érintő közteher befizetések beszedési számlára (10032000-06057763) kell megfizetni, illetve a kötelezettséget a bevallásban a 239-es adónem kódon kell feltüntetni.

A magánnyugdíjpénztár tagjára vonatkozó, 2010. október 1-jét megelőző időszakot érintő önellenőrzés, pótlás esetén a magánnyugdíjpénztári tagdíj befizetése továbbra is az APEH Egyszerűsített foglalkoztatásból eredő magánnyugdíjpénztári tag munkavállalót érintő közteher befizetések beszedési számla (0032000-06057770) javára történik, a bevallásban a 249-es adónem kódon kell önellenőrizni vagy pótolni.

Forrás: Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal

Szabad pénztárválasztás, visszalépési lehetőség és tagdíjfelfüggesztés

2010. november 2-án lépett hatályba a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló 2010. évi C. törvény, melynek értelmében a pályakezdők korábbi kötelező magánnyugdíjpénztár választási kötelezettsége immár önkéntes döntési lehetőséggé vált. A rendelkezés a jövőben járulékkötelezetté válók esetében alternatívává teszi a magánnyugdíjpénztári tagságot, de választhatják az állami nyugdíjrendszerhez csatlakozást is. A jelenleg már tagok szempontjából ennek a jogszabályi változásnak nincs különösebb jelentősége, szemben a további rendelkezésekkel.

A hivatkozott jogszabály 8.§ paragrafusa ugyanis úgy rendelkezik, hogy „a társadalombiztosítási nyugellátásban nem részesülő pénztártaggá vált természetes személy 2011. december 31-ig kezdeményezheti a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépést”. Azaz immár mindenki számára ismételten megnyílik az a lehetőség, hogy a magánnyugdíjpénztári tagságát megszüntesse, a megtakarítását az állami nyugdíjrendszerbe átcsoportosítsa. Ennek a végrehajtása módjáról a későbbiekben fog jogszabályt alkotni a kormány, jelenleg annyi került rögzítésre, hogy valamennyi pénztártag 2011. március 31-ig tértivevénnyel ellátott levélben kap tájékoztatást a visszalépés lehetőségéről.

A magánnyugdíjpénztári rendszerből való kilépés lehetősége a már nyugdíjba vonultak számára is lehetővé válik, miután azok, akiknek 2012. január 1-jét megelőzően nyugellátást állapítottak meg, 2011. december 31-ig ugyancsak kérhetik nyugellátásuk összegének a magánnyugdíjpénztári tagságukkal összefüggő módosítását. Ők ugyancsak tájékoztatást fognak kapni a nyugellátás módosításával kapcsolatos eljárásról 2011. március 31-ig tértivevénnyel ellátott levélben.

2010. november 2-án lépett hatályba a magán-nyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 2010. évi CI. törvény, melynek értelmében a 2010. november 1-je és 2011. december 31-e közötti időszakban esedékes, a magán-nyugdíjpénztári tag után fizetendő nyugdíjjárulék mértéke 9,5 százalék, ezzel párhuzamosan ugyanezen időszakban a magánnyugdíjpénztári tagdíj mértéke 0%.

A törvény indoklása szerint az intézkedés a központi költségvetés pénzügyi helyzetének rendezését és a 2010. évi 3,8%-os hiánycél tartását célozza. A törvény értelmében egy átmeneti intézkedésről van szó, bár nem látszik, hogy hogyan és miként szándékozik a jogalkotó a kérdéses 14 hónapra kieső magánpénztári tagdíjösszeget a magánpénztárak illetve a tagok felé megtéríteni/pótolni. A törvényalkotás kialakult rendjének kedvezőtlen velejárója, hogy jelen pillanatban számos kérdés tisztázatlan, melyek jogbizonytalanságot eredményeznek. Nem tudni ugyanis, hogy egyáltalán számíthatunk erre a kieső bevételre, beszámítják-e azt a későbbi nyugdíj megállapításba, a kieső időszakra az állam szándékozik-e valamiféle hozamot adni, illetve hogy az elvont összeget miként lehet örökölni.

A részletszabályok és a felkínált alternatíva hiányában nem tudunk a kérdéskörben érdemi véleményt nyilvánítani. Ugyanakkor sérelmezzük és méltánytalannak tartjuk, azt a kormányzati kommunikációt, amely láthatóan a magánpénztárak iránti bizalom megkérdőjelezésére irányul, s több szempontból is teljességgel megalapozatlan állításokon alapszik.

Miután az állami nyugdíjrendszerbe történő visszalépési lehetőség 2011. év végéig nyitva áll, azt javasoljuk minden magánpénztári tagnak, hogy az ezzel kapcsolatos döntését a részletszabályok ismeretében, a magánpénztári rendszer jövőjére vonatkozó kormányzati elképzelések napvilágra kerülését követően hozza meg.

A pénztárak az átmeneti időszak alatt is a jogszabályoknak megfelelően kezelik és fektetik be az eddig felhalmozott vagyont, attól függetlenül, hogy tagdíjak nem érkeznek a megtakarítási számlákra.

Mi továbbra is kitartunk azon véleményünk mellett, hogy az állami felosztó-kirovó nyugdíjrendszer a demográfiai tendenciák következtében a jelenlegi színvonalán sem tartható fenn, s az egyéni öngondoskodás szükségességét – melyre egyik alternatíva a magánnyugdíjpénztári rendszer is – pillanatnyi politikai vagy gazdasági érdekek nem kérdőjelezhetik meg. Ezt egyébként az önkéntes nyugdíjpénztárak vonatkozásában a kormány sem kérdőjelezte meg.

Bűnbak kerestetik! - Magánpénztári jövőkép

Nemrégiben láttak napvilágot a magánnyugdíjpénztári rendszer jövőjére vonatkozó kormányzati elképzelések, melyek a szféra számára borús jövőképet sejtetnek. A részletek ismerete hiányában nem szeretnénk elébe menni a dolgoknak, mindössze összefoglalnánk a megjelent információkkal kapcsolatos gondolatainkat, véleményünket.

A hazai egypillérű, úgynevezett felosztó-kirovó rendszer 1997. évi átalakítására, azaz a fedezeti elvű magánpénztári rendszer megalkotására azért került sor, mert az állam felismerte, hogy a korábbi rendszer egyre inkább fenntarthatatlanná fog válni. Ennek okai többrétűek: a népesség nemzetközi és hazai viszonylatban is megfigyelhető elöregedő trendje önmagában problémát jelent, emellett egy adósságokkal terhelt gazdaság, benne élen az állammal, méginkább nehezen bírkózik meg ezzel a kihívással. A népesség elöregedő trendje a mai napig tart, az állam adóssága azóta csak nőtt.

Fontos célkitűzése volt a kialakított rendszernek az is, hogy a jövőbeli nyugdíjasokat is érdekeltté tegyék abban, hogy a járulékuk valóban eljusson a megtakarítási számlájukra. Hogy a feketemunka, a járulék elkerülés ellenében hasson a rendszer. A fedezeti elv természetes velejárója ez, hiszen akinek nincs járulékbefizetése, annak fedezete sem képződik. Ez az öngondoskodás, szemben a gondoskodó állam mítoszával. Hogy melyiknek meddig kell terjednie, az nézőpont kérdése, de mindkettőhöz anyagi források szükségeltetnek.

Válsághelyzetben elvárható, hogy a magánpénztárak is hozzájáruljanak a helyzet megoldásához. A magánnyugdíjpénztárak (magánkasszák) bevételei döntően a tagok bevételei. A kormány prominens képviselője szájából hangzott el, hogy az emberek érdeke fontosabb a magánérdekeknél. A magánpénztári befizetés a magánemberek járulékbefizetését jelenti. Annyiban különbözik a munkabér bankszámlára utalásától, hogy az egyik azonnal elkölthető, felhasználható, a másik csak a nyugdíjjogosultság elérésekor. A párhuzammal természetesen nem ötletet szeretnénk adni.

A körvonalazódó intézkedések első lépése a járulékok magánpénztárak felé történő kifizetésének 14 hónapra történő befagyasztása. A magánpénztári járulékokat az adóhatóság valójában nem kifizeti, hanem mindössze továbbutalja a magánpénztárak számláira. Korábban a foglalkoztatók, azaz járulékfizetésre kötelezettek eleve közvetlenül a magánpénztárakhoz utalták a járulékok magánpénztári számlákat illető részét, néhány éve ez az adóhatóságon keresztül történik. A továbbutalást nem indokolt kifizetésként feltüntetni.

„A magánpénztárak eltőzsdézik a tagok pénzét!” 2007-ben törvényi rendelkezés született arról, hogy választható portfoliókat kell a magánpénztáraknak kialakítaniuk és a fiatalabb korosztályok számára – akik egyébként a jogszabályi feltételek szerint a tagság 2/3-ánál nagyobb hányadot tesznek ki – legalább 40%-os részvényarányú befektetést kell kialakítani. A törvényalkotó most azt rója fel a pénztáraknak, amire nemrégiben ő adott utasítást. Akkor hogy is van ez?

„Az államnál jobb helyen van a pénz, mint a magánpénztáraknál” – mondta egy illetékes miniszter. Erre csak annyit reagálnánk, hogy a magánpénztáraknál a pénz megvan, hiszen 12 éve halmozódnak a megtakarítások. Ez nem ígéret, ez tény. Ígéretekkel persze nehéz versenyezni. A felosztó-kirovó rendszer problémáinak aktualitását mi sem mutatja jobban, mint a nyugdíjkorhatár kényszerű emelése. Nemcsak nálunk, de Európa szerte is. Ebben is a hazai magánpénztárak lennének a ludasok?

A magánpénztárak egyetlen bevételi forrása a tagdíjbevételekből jogszabályban rögzített mértékben levonható működési tagdíjhányad. Magyarán a következő 14 hónapban a magánpénztárak bevételek nélkül kell, hogy ellássák a tevékenységüket. Merthogy nemcsak a tagdíjbevételek elszámolása a feladatuk. Ez az elvárás például nevezhető válsághelyzetben megfogalmazott elvárásnak. Nem teljesíthetetlen dologról van szó, hiszen a pénztáraknak a 12 éves működésük során felhalmozódtak működési megtakarításaik, tartalékai, amelyek pénztáranként eltérő mértékűek. Ezekből a tartalékokból finanszírozhatók a működési kiadások. A helyzet mindenesetre olyan, mintha egy gazdálkodó céget köteleznének arra, hogy bevételek nélkül gazdálkodjon, vagy egy család bevételek nélkül éljen meg az ominózus 14 hónapban, vagy akár tovább is. Hogy ez mennyire magától értetődő, megítélés kérdése.

De ne legyenek kétségeink, itt nem erről az átmeneti időszakról van szó. A magánnyugdíj-pénztári rendszert immár 12 éve, a rendszer indulása óta jogszabályi útvesztők veszik körül. Elszomorító, hogy egy ilyen, alapvetően az előrelátásról, a hosszú távon való gondolkodásról szóló intézményi rendszernek kell ezt elviselnie. Nem meglepő, hogy a tagság jelentős része nem is tudja követni a folyton változó feltételeket. Lassanként ugyanebbe a helyzetbe kerülnek maguk az intézmények is.

A magánpénztári rendszer csak egy alternatíva. Számos kritikusa ellenére döntően betölti azt a szerepét, amire hivatott. Bár elképzelhető, hogy a helyzet jelenlegi állása szerint nem lesz lehetősége bebizonyítani ezt. Mi mindenesetre érdeklődve várjuk az elkövetkező intézkedéseket, s azok ismeretében fogunk tudni állást foglalni a tagsági jogviszonyokat illető kérdésekben. Ugyanezt tanácsoljuk a magánpénztári tagságunknak is, ezúton is nyomatékosítva, hogy mindennek az önkéntes nyugdíjpénztári rendszerhez, az önkéntes pénztári megtakarításokhoz semmiféle összefüggése nincs.

Lehet, hogy a reform csak most kezdődik?

2007. elején alakult meg miniszterelnöki kezdeményezésre a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal (NYIKA) a tárgykör szakértőiből azzal a céllal, hogy vizsgálja meg a következő évtizedekre elképzelhető nyugdíjrendszereket, és elemezze a nyugdíjjal és az időskorral kapcsolatos lényegesebb kérdéseket. A szakértői testület 2009. decemberében készítette el a témavizsgálati jelentését, mely teljes terjedelmében elérhető a www.magyarorszagholnap.hu címen.

Az anyag 452 oldalban ad átfogó helyzetértékelést a nyugdíjrendszerünk természetéről, hiányosságairól illetve problémáiról, s egyúttal a problémák feloldására szolgáló továbblépési alternatívákat is megad. Mint a nyugdíjrendszerünk egyik szereplőjeként tevékenykedő nyugdíjpénztár ezúton fejezzük ki elismerésünket a testület által elvégzett munkát illetően, egyúttal változatlan tartalommal tesszük közzé a jelentésnek a nyugdíjrendszerünk 2. pilléreként funkcionáló magánnyugdíjpénztári rendszerrel kapcsolatos véleményét. Tesszük ezt azzal a céllal, hogy honlapunk látogatóit, illetve magánpénztári tagjaink is levonhassák a következtetéseiket a rendszer vártható fejlődését illetően. Akkor is, ha egyébként a testület által kialakított állásponttal minden tekintetben nem feltétlenül értünk is egyet.

A Nyugdíj és Időskor Kerekasztal álláspontja a vegyes nyugdíjrendszer, a második pillér fő kérdéseiről

Magyarországon 1997-ben vezették be a vegyes nyugdíjrendszert, amely keretei között az 1998-ban már munkaviszonyban lévők választhatták azt a lehetőséget, hogy 1998. január elsejétől a nyugdíjjárulékuk egy része valamelyik magánnyugdíjpénztárba kerül, míg a későbbi pályakezdők számára ez kötelező volt. 1998 óta ez a szabály néhány átmeneti alkalommal változott (korlátozott ideig mód nyílt visszalépésre vagy újabb átlépésre), de a rendszer lényege a mai napig ugyanez.

A tőkésített nyugdíjpénztári (második) pillér értelme az volt, hogy a jövőbeli nyugdíjasok két forrásból kapják majd járandóságukat, ezzel megosztva az egyoldalú – csak a magyar állam vagy csak a befektetési piacok működésének kitett – kockázataikat. Fontos cél volt, hogy hosszú távon mérséklődjék az állam nyugdíjfizetési kötelezettsége, továbbá hogy lehetőleg javuljon a járulékfizetési érdekeltség. A megvalósítás első évtizedeiben átmeneti deficit keletkezik, mivel a magánpénztári tagok egyéni számlájára kerülő pénztári tagdíjak egyidejűleg nem képesek a folyó nyugdíjak kifizetését is szolgálni. Az eredeti tervek szerint a mindenkori GDP 1 százalékát meg nem haladó (amely ma már 1,3-1,4 százalék) hiányt a központi költségvetés kipótolja a társadalombiztosítás számára.

A kiinduló állapot szerint a vegyes rendszer tagjainak befizetései hozzávetőlegesen háromnegyed/egynegyed arányban oszlottak meg az első és a második pillér között, és a tagok ezt megközelítő garanciát is kaptak arra, hogy a vegyes rendszerben töltött éveik után a második pillérből származó nyugdíj nem lehet majd kevesebb, mint a társadalombiztosítástól kapott maradék nyugdíjrész negyede.1 Azóta a befizetett járulék/tagdíj arány folyamatosan változik – ahogy a 6 százalékos tagdíj az eredetileg tervezettnél csak később lett 8 százalék, illetve ahogy a járulékkulcs hol emelkedett, hol csökkent –, a garanciát pedig eltörölték. A jelen helyzet szerint tehát sem a befizetések nem háromnegyed/egynegyed szerint oszlanak meg, sem a majdani kifizetések arányaira nem lehet mondani semmi biztosat. 2009-ben az összesen 33,5 százalék nyugdíjjárulékból 8 százalék kerül az egyéni számlákra (a vegyesrendszer tagjai esetében), de a második pillér nem visel megrokkanási kockázatokat – az csak az első pillérben szerepel, és a megrokkant vegyes rendszerbeli tagok visszakerülhetnek a tiszta társadalombiztosítási rendszerbe. A vegyes rendszer bevezetésekor az a szabály is hatályba lépett, hogy az önkéntesen átlépők azokra az évekre is lemondanak már megszerzett nyugdíjjogosultságuk egynegyedéről, amely időt az átlépés előtt a tiszta társadalombiztosítási rendszerben töltöttek. Ez értelemszerűen azt jelenti, hogy – a pályakezdőkhöz képest – az önkéntesen, már jogosultsági viszonnyal a hátuk mögött átlépetteknek még magasabb összhozam elérésére van szükségük ahhoz, hogy az átlépés végül több nyugdíjat jelentsen ahhoz képest, mint ha maradtak volna.

A jogszabály – eltérően sok más, ekkortájt a vegyes rendszert bevezető országtól – nem szabott meg felső életkort, ahol az átlépés még lehetséges (alkotmányossági félelmekből). A tájékoztatás igyekezett felhívni a figyelmet arra, hogy 40 éves kor felett érdemes megfontolni, hogy célszerű-e az átlépés, de ennek ellenére sokan olyanok is átléptek, akiknek várhatóan körülbelül 20 éve (vagy még kevesebb) van a vegyes rendszerben.2 Ez a viszonylag rövid időszak eleve több kockázatot jelenthet a hosszú távra optimalizált tőkepiaci befektetések szempontjából, ráadásul az aktív időszak körülbelül felében megszerzett jogosultságok egynegyedéről történő lemondás még inkább megkérdőjelezi a döntés helyességét. A vegyes rendszer indulásakor komoly viták voltak akörül, hogy az ilyen típusú reformnak van-e értelme, célravezető-e Magyarországon. A Kerekasztal mai tagjai között is voltak az átalakításnak támogatói és ellenzői, és véleményük sok esetben ma is változatlan. A támogatók szerint egy jól megvalósított rendszer hosszú távon teljesítheti a várakozásokat, csökkentheti a jövő nyugdíjasainak egyoldalú kockázatait, és megéri az átmenet nehézségeit és költségeit viselni, mivel még a gazdaság és a tőkepiacok ciklusait is figyelembe véve magasabb össznyugdíj elérésére adhat lehetőséget. Az ellenzők szerint ez a reform nem enyhíti a nyugdíjrendszer problémáit (igazságosság, lefedettség, finanszírozás, áttekinthetőség), nem ad választ önmagában a demográfiai problémákra, és eközben korábban implicit államadósságot tesz explicitté, és megemeli a költségvetés kimutatott hiányát. Néhány fontos kérdésben ugyanakkor nagyfokú egyetértés van a szakértők – a reformot eredetileg támogatók és ellenzők – között.

  • A megvalósítás számos ponton rosszul sikerült, és a magánpénztárak első 11 éve összességében sokkal gyengébb teljesítményt hozott, mint az várható volt. 2008 végével gyakorlatilag nem volt pozitív reálhozam az iparág egészében.3 A gyenge teljesítményt nem kizárólag a 2008 nehézségei okozták, hanem az azt megelőző időszak is. Sok tennivaló van még a működés javítására, és az utóbbi évek egyes intézkedései (költséglimitek, központi beszedés, választható portfoliószabályozás bevezetése) is csak részleges megoldást jelentenek egyelőre, míg ezek megvalósítása sem bizonyult zökkenőmentesnek.
  • Túlnyomórészt (legalább 70-80 százalékban) hazai állampapírokat vásárló magánnyugdíjpénztárakat valószínűleg nem érdemes hosszú távon fenntartani, mert egy ilyen rendszer, a maga költségeivel, nem jár elegendő előnnyel az implicit államadósság fenntartásához képest, és nem jelent megfelelő többlethozamot a jövő nyugdíjasainak.
  • A negatív demográfiai trendek részleges orvoslása szempontjából csak akkor jelent a vegyes rendszer előnyt, ha érdemleges mértékű nemzetközi kockázatmegosztásra is sor kerül olyan gazdaságokkal, amelyek gazdasági, növekedési, demográfiai jellemzői eltérnek a hazaitól.

A Kerekasztal a fentieknek megfelelően nem kíván összességében arról nyilatkozni, hogy a vegyes rendszer megvalósítását és fenntartását előremutatónak tartja-e. A társadalmi és gazdasági hatásvizsgálat keretei között ugyancsak nem tér ki többségében érdemben arra, hogy a további tőkésítés előnyére válna-e a jövő nyugdíjrendszerének. A pontrendszeres, illetve a társadalombiztosítási rendszerben pontrendszert és a – csökkentett – munkanyugdíj mellett alapnyugdíjat bevezető változatok fenntartják a mai első és második pillér belső arányait. A kötelező munkanyugdíjat távlatosan lebontó változat is ebből a szempontból egységesen kezeli a két pillért. Mindössze egy olyan változat került kidolgozásra, ahol a társadalombiztosítás működésének belső logikájának megváltoztatása mellett hosszú távon a felosztó-kirovó elem több lépésben teljesen visszaszorul, és a folyamat végére kizárólag egy tőkésített elem marad.

A Kerekasztal ugyanakkor a következő, általános érvényű megállapításokat, javaslatokat teszi a döntéshozók és a nyugdíjrendszer jövőbeli alakítói számára.

  • A második pillér működése bonyolult, sok szereplőt, szolgáltatót igénylő, felügyeleti munkát igénybe vevő, azaz költséges tevékenység. Az államnak mint szabályozónak mindent el kell követnie annak érdekében, hogy a működés minél hatékonyabb mederben folyhasson, és nettó eredményessége minél magasabb legyen.
  • A szabályozást olyan irányban kell megerősíteni, amely elősegíti, hogy az egyén egyértelműen átlássa döntései lehetséges következményeit és kockázatait. – A költségek megfelelő kereteken belül történő tartásán és a szektoron belüli egészséges szintű verseny ösztönzésén túl a – felhalmozási időszakban – a tevékenység lényegét adó befektetések esetében meg kell adni a lehetőséget a hozam–kockázat hosszú távú optimalizációjára. El kell kerülni a túlzottan szűk vagy egyoldalú befektetési mozgásteret a szabályozásban, és ügyelni kell arra, hogy a kockázatokat a megfelelő, hosszú távú megközelítésben kezeljék. Ez a kockázat a tőkefedezeti rendszerekben a végső alulteljesítés. Más megközelítésű szabályozás felveti azt a kérdést, hogy érdemes-e fenntartani a pénztárakat, a vegyes működést.
  • A szövetkezeti jellegű nyugdíjpénztár tulajdonosi, tőkeellátottsági és áttekinthetőségi szempontból nem alkalmas egy több ezer milliárd forintot kezelő, több millió ügyfelet kiszolgáló iparág számára. Túl kell lépni ezen a formán, és meg kell teremteni azt a helyzetet, ahol az intézmény megfelelő szavatoló tőkét tud felmutatni, szabályozása megegyezik a pénzügyi intézményekével, és megfelelően rendezi a szolgáltatók és az ügyfelek jogait és kötelezettségeit.
  • Alapvető adósság 1997 óta a járadékfizetési időszak részletes szabályozása. Miután 2013- tól már valós szolgáltatások is indulnak, nem halogatható ennek véglegesítése. Annál is kevésbé, mert a járadékszolgáltatói piac nem jön létre egyik pillanatról a másikra. A jövőbeli potenciális szolgáltatók csak a végleges szabályozás ismeretében készülhetnek fel termékekkel, új üzletágak indításával. Fontos azt is szem előtt tartani, hogy egy esetleges rossz vagy hiányos szabályozás nemcsak azt jelenthetné, hogy a járadékszolgáltatás túlzottan drága és gyenge verseny mellett zajló lesz, hanem akár azt is, hogy nem lesz szolgáltató, aki belépne a piacra.
  • A rokkantság kezelésének megvalósítása, a kockázat megosztása az első és második pillér között is újragondolást igényelhet. Elképzelhető, hogy a mai megoldás a legjobb, vagy az egyetlen, amely jól kezelhető, de ha így van, ez esetben is ennek kimondása szükséges.
  • Az államnak véglegesen le kell zárnia annak kérdését, hogy 'ki járt jól vagy rosszul' az önkéntes átlépéssel, hogy szorul-e még bármilyen rendezésre az 1998-ban számos szolgálati évvel, és 25-30 évnél rövidebb hátralévő nyugdíjpénztári tagsági viszonnyal átlépők köre. A rendszer folyamatos lebegtetése bizonytalanságot (és így többletköltséget) jelent az összes szereplő – az egyén, a szolgáltatók és az állam – számára, míg az a visszatérő jelenség, hogy újabb és újabb lehetőségek adódnak az utólagos meggondolásra, rombolja minden hosszú távú intézménybe vetett hitet. Egyszer és mindenkorra dönteni kell mindezekről.
  • A tőkefedezeti nyugdíjrendszer logikájától idegenek az állami garanciák – a működés és a befektetések kockázatait a jól megírt szabályoknak kell kordában tartaniuk, de tökéletes védelem nem adható. Ugyanakkor a 2008. évet követően felvetődött az a megközelítés, hogy minimumvédelemként valamilyen garanciát – a teljes megtakarítási pályán – élvezhessen a tagok. Tudni kell, hogy minden ilyen elem drágítja a rendszert. Ezért az államnak, mint szabályozónak nagyon alaposan végig kell gondolnia, hogy tartósan kíván-e ilyennel élni, annak kötelességeit és költségeit hová kívánja terhelni (egyedi szolgáltatókra, szolgáltatók közösségére, pénztártagok közösségére, adófizetőkre), és hogy annak milyen elkerülendő torz ösztönző hatásai lehetnek. Ezen hatásokat, amennyire csak lehetséges, számszerűsíteni kell.

Egyre csökken Magyarország lélekszáma

A Központi Statisztikai Hivatal 2009. szeptember 21-ei gyorsjelentéséből kiderül, hogy Magyarország népessége ismét csökkent, folytatva az előző évek negatív tendenciáját. A tanulmány 2009. január 1. és 2009. július 31. közötti időszakot vizsgálta.

"Az előzetes adatok alapján 2009 első hét hónapjában kevesebb gyermek született és több lakos hunyt el, mint az előző év azonos időszakában. Hat hónapban csökkent, egy hónapban (márciusban) kismértékben emelkedett a születésszám. Összességében 1229-cel (2,1 százalékkal) kevesebb gyermek jött világra, mint 2008 azonos időszakában. A halálozások száma az első negyedévben és júliusban meghaladta az egy évvel korábbit, a többi három hónapban viszont kevesebb halálozást regisztráltak, mint a múlt év azonos hónapjaiban. 2008. január-júliushoz képest összességében 458-cal (0,6 százalékkal) több lakos hunyt el."

Mivel a gyermekvállalási hajlandóság és a házasságkötések számának alakulása között egyenes arányosság mutatkozik, ezért a hivatal ezen adatok változását is ismerteti jelentésében.

"Ezer lakosra 9,6 élveszületés és 13,2 halálozás jutott. Az előbbi 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,1 ezrelékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. A házasságkötési arányszám 3,6 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal elmaradt az előző évitől. A természetes fogyás mértéke a 2008. január-júliusi 3,3 ezrelékről 3,6 ezrelékre emelkedett. 2009 első hét hónapjában ezer élveszületésre 5,1 csecsemőhalálozás jutott - ez 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy éve. A születésszám csökkenése és a halálozások emelkedése következtében a természetes fogyás a 2008. január-júliusi 19 089-cel szemben 2009 első hét hónapjában 20776 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 11 000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 20 ezer fő."

Gyorsjelentés kiegészítéseként megvizsgáltuk, hogy a születések és halálozások száma hogyan változott az elmúlt években.

Az elszomorító adatok megerősítik azon félelmeinket, hogy pár éven belül 10 milliónál is kevesebben élünk majd Magyarországon. Demográfiai kockázatok a társadalom számára komoly kihívást jelentenek, melyek megoldásaira a közeljövőben fel kell készülnünk. Ehhez azonban szükséges részleteiben is látnunk a probléma "gyökereit". Ha megvizsgáljuk az elmúlt időszak életkor és nemek szerinti megoszlását, akkor láthatjuk, hogy társadalmunk folyamatosan öregszik. Az ábrán képletesen fogalmazva megfigyelhetjük, hogy a korfa lombja felfelé kezd terebélyesedni.

Vagyis egyre többen válnak jogosulttá nyugdíjra, és egyre kevesebben lesznek azok, akik járulékfizetők maradnak. Sajnos a demográfiai várakozások még kiábrándítóbbak. 2020-ra, illetve 2050-re készült előrejelzések szinte sokkolóak, az ábrák három területén látszik legjobban a változás. Elsőként szembetűnő, hogy a várható élettartam növekedésével a 90 éven felüliek száma jelentősen megemelkedik. Másodszor megfigyelhető, hogy 2020-ban legnagyobb létszámban lévő 40-es korosztály, 2050-re várhatóan nyugdíjas lesz. És ami a mérleg másik oldalát mutatja, a gyermekvállalási hajlandóság is egyre jobban csökken.

A 13. havi nyugdíj eltörlése, és a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése csupán enyhítésére alkalmasak, a probléma megoldására nem. A közeljövőben várható szerkezeti reform is, de ennek mikéntjére rengeteg lehetőség napvilágra került már. A lehetséges alternatívák modellezésére és elemzésére egy kerekasztal is alakult (Nyugdíj- és Időskor Kerekasztal).

Hogy melyik elképzelés kerül a későbbiekben elfogadásra azt nehéz előre megmondani, annyi azonban bizonyos, hogy igen súlyos döntéseket kell meghozni, hiszen nyilvánvalóan látszik, hogy a jelenlegi felosztó-kiróvó rendszer ilyen népességadatok mellett fenntarthatatlan. A megoldás egyértelműen a nyugdíjkorra való egyéni felkészülés lehet, ennek különféle alternatívái közül az intézményesített módozatok (magánnyugdíjpénztár, önkéntes nyugdíjpénztár, nyugdíj-előtakarékossági számla) bármelyike célravezető.

A pénztárváltás szabályainak módosulása

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 6/2009. számú módszertani útmutatója az eljárásrend módosulását eredményezte a magánnyugdíjpénztárak közötti átlépések lebonyolításában. Az útmutató azzal a céllal született, hogy a tagok a pénztárválasztásuk, pénztárak közötti átlépésük során az eddigieknél nagyobb figyelmet fordítsanak annak célszerűségére, indokoltságára. Vélelmezhető ugyanis, hogy a tagok pénztárak közötti átlépési döntéseik sok esetben fél- vagy téves információk, esetleg más kapcsolódó szempontok alapján születnek. A kialakított megközelítés egyúttal a pénztári átlépésekben fellelhető ügynöki szervezői tevékenység szerepének visszaszorítására is kísérletet tesz.

Hogyan jelenik mindez meg a tagok olvasatában? Először is a júliustól eszközölt átlépési döntések esetében a tagnak aláírásával kell igazolnia, hogy a kérdéses módszertani útmutatóban foglaltakat, az átlépés során figyelembe veendő szempontokat megismerte és átlépési döntését ezek tudatában adta meg. Ennek hiányában az átlépés az érintett pénztárak között nem hajtható végre. További előírás, hogy az átlépő tagnak aláírásával kell igazolnia azt is, hogy tisztában van a jelenlegi és a választott új pénztárnak a rá vonatkozó választható befektetési portfolióinak az elmúlt időszaki befektetési hatékonysági mutatószámaival is. Ezen mutatószámok az elmúlt évi, az elmúlt 10 évi hozamadat, illetve a vagyonnövekedési mutató.

Ráadásul, ha a tag 2 évenkénti gyakoriságnál gyakrabban él a pénztárváltás lehetőségével, úgy ezen ügy adminisztrációs feladataiért a pénztár max. 5.000 Ft többletdíjat számíthat fel, mely díjkötelezettségét a tag kizárólag a pénztárba történő befizetésével egyenlítheti ki. Tehát ez a díj a megtakarítása terhére nem számolható fel, azt ténylegesen be kell fizetnie a pénztárba.

Végezetül 2010-től jogkövetkezménye is lesz az átlépések illetve portfolióváltások túlzott gyakoriságának, ugyanis amennyiben ezekre 5 évenkénti gyakoriságnál sűrűbben kerül sor, úgy a tag elveszíti a megtakarításához párosuló hozamgaranciát (a hozamgarancia alapján a Pénztárak Garanciaalapja a tag magánnyugdíjpénztár által vezetett egyéni számlájának egyenlegét - amennyiben az a nyugdíjszolgáltatás megállapításakor nem éri el a hozamgarantált tőke összegét - a hozamgarantált tőke mértékéig kiegészíti.)

Egyetértünk azzal, hogy a tagok pénztárváltási döntései megalapozottan, bármiféle egyéb tényezők (belépési nyeremény akciók, a belépéshez kapcsolt díjkedvezmények, stb) befolyásolásától mentesen szülessenek meg, hiszen itt egy hosszútávú megtakarításról kell véleményt alkotni, aminek a jelentősége nem összemérhető a kapcsolt dolgok hasznosságával. Ugyanakkor a kialakított eljárásrend olybá tűnhet a tagoknak, mintha nem kellően felnőttként kezelnénk őket. A döntés szabadsága, egyúttal felelőssége ugyanúgy a tagé marad a jelenlegi eljárásrendben is, mint eddig, hogy ezen javítani fog-e valamit az új metodika, a tapasztalati számok alapján ítélhető majd meg.

A befektetési szabályozás útvesztői

Az önkéntes nyugdíjpénztári befektetési szabályozással szemben a kormány határozott elképzelést fogalmazott meg a nem kellően hatékonynak ítélt befektetési attitűddel szemben, aminek a következménye, hogy a pénztári szférát egy a korábbiaknál lényegesen magasabb kockázat felvállalására ösztökélte. A választható portfoliós befektetések kialakítására vonatkozó jogszabályi előírás így a tagság közel kétharmadát kitevő fiatalabb korosztályok befektetésével szemben minimum 40%-os részvénykitettséget követelt meg, bizony átmeneti időszakot engedve a portfoliók átállására. A pénztári szakma részéről számos ellenvetés érkezett azügyben, hogy a kockázati hajlandóság növelését talán nem lenne célszerű jogszabályokkal kierőszakolni, amire az a válasz érkezett, hogy a tapasztalati számok egyértelműen a kockázatvállalás növelését indokolják. Uram bocsá', erről talán a tagokat is érdemes lett volna megkérdezni, de ezen már túl vagyunk. Aztán eljött a kijózanító 2008-as év s annak legnehezebb őszi időszaka, amikor a részvényfeltöltési követelményt a pénzügyminisztérium átmeneti időre visszavonta.

A magyar részvénypiac szűkössége, illetve a magyar fizetőeszközzel szemben elmúlt időszakban kialakult bizalmatlanság okán természetesnek mondható, hogy a pénztárak befektetéseikben egyre nagyobb arányt képviselnek a külföldi befektetések, hiszen ezek biztosíthatják a pénztári portfoliók megfelelő diverzifikáltságát.

Erre most egy új irányt vett a befektetési szabályozás, aminek értelmében a magánnyugdíjpénztárak a kitűzött határidőt követően nem tarthatnak portfoliójukban a nyilvántartási devizától - az eurozónához történő csatlakozásunkig praktikusan forinttól - eltérő devizájú eszközöket az egyes portfolió-fajtáknál külön meghatározott alábbi arányokon felül:

Vélhetően felesleges hangsúlyoznunk, hogy egy 2.000 milliárdos magánpénztári megtakarítási vagyontömeg összetétele egyik napról a másikra nem módosítható, a befektetési döntések mögött stratégiák húzódnak meg, amelyekbe nem jó, ha a jogalkotói elvárások időről időre módosulnak.

A lépés nyilvánvalóan azt a célt szolgálja, hogy a magánpénztári vagyontömeg hazai keresletet támasszon, amivel akár még egyet is lehetne érteni, csak kérdés, hogy ezt miért megint a megtakarítások tulajdonosai (a tagok) megkérdezése nélkül tesszük. S itt az a dilemma merül fel ismételten, hogy akkor most kinek is a tulajdona a magánpénztári számlán nyilvántartott megtakarítás?

Az elmúlt időszakban kialakult befektetési környezet egyértelművé tette, hogy mennyire fontos a befektetések diverzifikációja, s még a korábban biztonságosnak vélt magyar állampapírpiac is tartogathat komoly kockázatokat magában. Olybá tűnhet, hogy a legújabb jogalkotói szándék ezekre a szempontokra nem fordít kellő figyelmet.

Mondjuk ezt annak ellenére, hogy pénztárunknak semmiféle lépéskényszert nem jelent az új szabályozás, hiszen a befektetési politikánk módosítás nélkül megfelel az új feltételrendszernek, de kényszeredetten látjuk, hogy mennyire gyakran változik a szabályozórendszer, holott egy hosszútávú tevékenység - s tipikusan ilyen a nyugdíjpénztári is - esetében épp az állandóság lenne a követelmény a szabályozórendszer tekintetében is.

Nagyvonalú-e a magyar állam?

2009. július 9-én lépett hatályba a 2009. évi LXXVII. törvény, mely többek között a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény egyes fejezeteit is módosította. A módosítás több eleme közül az egyik az, hogy azok az önkéntes döntésük alapján magánnyugdíjpénztári taggá vált személyek, akik 2009. január 1-jét megelőzően az 52. életévüket betöltötték - praktikusan tehát azok, akik 1956-ban vagy azt megelőzően születtek -, 2009. december 31-éig visszaléphetnek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe. Az elfogadott törvényi szabályozás értelmében az érintetteket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2009. szeptember 30-áig egy tértivevényes levéllel keresi meg, melyben tájékoztatja a címzettet a jogszabályi rendelkezésről és azzal kapcsolatos tudnivalókról.

A visszalépési nyilatkozat megtételére 2009. december 31-éig van lehetőségük az érintetteknek - a nyilatkozatot az illető magánnyugdíjpénztár felé kell megtenniük, mely alapján a pénztár a tag eddigi magánpénztári nyugdíjmegtakarítását átadja az Államadósság Kezelő Központ részére. A fentiekre kialakított rendelkező nyomtatványunk megtalálható/letölthető honlapunkon a nyomtatványaink között. A döntés következményeként a tag magánpénztári tagsága megszűnik, a továbbiakban a nyugdíjjáruléka ugyanúgy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe kerül befizetésre, mint azoké, akik eleve nem döntöttek a magánnyugdíjpénztári tagságról.

A fenti feltételnek megfelelő magánnyugdíjpénztári tagok létszáma nagyságrendileg 160 ezer fő körül van, ha figyelembe vesszük az átlagos pénztári megtakarítások nagyságát, akkor azt mondhatjuk, hogy mintegy 100-200 Mrd Ft sorsáról kell/lehet döntést hozni.

A jogalkotó a döntését azzal magyarázta, hogy ezen korosztály számára a magánpénztári tagság a nyugdíjjogosulttá válás "közelsége" következtében nagyobb kockázatokat jelent, ráadásul a gazdasági válság okozta hozamveszteségek kompenzálására a kisebb hátralévő futamidő miatt kisebb az esély. Az időközben akár a Költségvetési Tanács, akár más szakértők részéről megjelent vélemények alapján az a benyomásunk, hogy a döntés sokkal inkább költségvetési érdekből táplálkozik, mintsem az érintett tagsági körnek mutatandó valamiféle gesztus szándékából.

Merthogy senki meg nem kérdezte, hogy az illető tagsági kör választott-e, s milyen arányban konzervatív portfoliót, amivel a válság időszakát is veszteségmentesen meg tudta úszni. Ugyancsak erre enged következtetni, hogy egy a feltételnek megfelelő 52 éves pénztártagnak a nyugdíjkorhatár nemrégiben történt emelése okán még 13 éve, tehát az eddigi magánpénztári tagsága idejét még jócskán meghaladó időszaka van hátra a nyugdíjjogosulttá válásáig. Ráadásul - bár ezt nem szeretnénk elkiabálni - az aktuális hozameredmények alapján egyáltalán nem fest rosszul a 2009-es év, azaz a befektetési pozíciók sem tesznek szükségessé önmagukban ilyen irányú lépést. Nem esett szó arról sem, hogy a magánnyugdíjpénztári megtakarítás jelenlegi szabályozás szerinti örökölhetősége önmagában egy olyan fontos szempont, amely a nyugdíjkorhatár tendenciózus emelését figyelembe véve folyamatosan felértékelődik.

Logikusan annál inkább érdemes lehet a felosztó kiróvó társadalombiztosítási rendszerbe visszalépnie egy tagnak, minél inkább veszélyeztetve látja saját nyugdíjmegtakarítása képzésének feltételeit (annak folyamatosságát, mindenkori jövedelmi helyzete biztonságát, egészségi állapota fenntarthatóságát, stb), csakhogy ez egyúttal egy kontraszelekciót is eredményez, hiszen vélhetően a kis megtakarítással rendelkezők számára lehet vonzó a megnyíló lehetőség, akiknek a társadalombiztosítás kereteiben történő nyugdíjfinanszírozása egy újabb problémát vethet fel.

Összefoglalva fentieket számos nyitott kérdés merül fel bennünk az elfogadott rendelettel kapcsolatban, s érdeklődve várjuk a tagok ezirányban mutatott magatartását.