A nemzetközi helyzet? Fokozódik. – pénzpiaci összefoglaló 2026. I. negyedév

„A múlt korokban a háború előbb vagy utóbb befejeződött, rendszerint félreérthetetlen győzelemmel vagy vereséggel. A múltban a háború egyike volt azoknak a fő eszközöknek, amelyek révén az emberi társadalmak érintkezésben maradtak a fizikai valósággal. Valamennyi korszak valamennyi vezetője megpróbált hamis világnézetet kényszeríteni híveire, de nem engedhette meg magának, hogy olyan illúziót bátorítson, amely veszélyeztetné a katonai hatóerőt. Amíg a vereség a függetlenség elvesztését vagy más, általánosan nemkívánatos dolgot jelentett, a vereség elleni óvintézkedéseknek komolynak kellett lenniük. Fizikai tényeket nem lehetett tudomásul nem venni. Filozófiában, vallásban, erkölcstanban, politikában kettő meg kettő lehetett öt, de ha valaki ágyút vagy repülőgépet tervezett, négynek kellett lennie. A megfelelő hatóerővel nem rendelkező nemzeteket előbb vagy utóbb mindig leigázták, s a kellő hatóerőért folytatott harc nem tűrt ábrándképeket. Sőt, a hatékonyság eléréséhez tanulni, okulni kellett tudni a múltból, ami azt jelenti, hogy meglehetősen pontos fogalmakkal kellett rendelkezni arra vonatkozólag, mi történt a múltban. Az újságok és a történelemkönyvek persze mindig szépítettek és elfogultak voltak, de az olyasféle hamisítás, amilyet ma művelnek, lehetetlen lett volna. A háború a józan ész biztosítéka volt, a vezető osztályokat illetően pedig a legfontosabb valamennyi biztosíték közül. Amíg a háborúkat meg lehetett nyerni vagy el lehetett veszteni, a vezető osztályok nem viselkedhettek teljesen felelőtlenül.

Amikor azonban a háború szó szerint folytonossá válik, meg is szűnik veszélyesnek lenni. Ha a háború folytonos, nincs többé olyasmi, mint például a katonai szükségszerűség. A technikai fejlődés abbamaradt, s a legnyilvánvalóbb tényeket le lehet tagadni, semmibe lehet venni. Mint láttuk, háborús célok érdekében még mindig folytatnak tudományosnak nevezhető kutatásokat, ezek azonban lényegileg csak ábrándok. Nincs többé szükség hatékonyságra, még katonai hatóerőre sem.

…

A háború éppen ezért, ha az előző háborúk mértékével mérjük, merő szemfényvesztés. Olyan, mint amikor kérődző állatok harcolnak, amelyeknek a szarva olyan szögben hajlott, hogy képtelenek megsebezni egymást. De ha nem valódi is a háború, mégsem értelmetlen. Felemészti a fogyasztási javak fölöslegét, és segít fenntartani azt a sajátos lelki atmoszférát, amelyre egy hierarchikus társadalomban szükség van. A háború, ezt látnunk kell, ma már tisztán belügy. A múltban valamennyi ország vezető csoportjai – ha felismerték is közös érdekeiket, s ennek következtében korlátozták is a háború pusztító jellegét – egymás ellen harcoltak, s a győztes mindig kifosztotta a legyőzöttet. Napjainkban egyáltalán nem egymás ellen harcolnak. A háborút mindegyik vezető csoport saját alattvalói ellen indítja, s a cél nem az, hogy területeket hódítsanak meg, vagy a hódítást megakadályozzák, hanem az, hogy a társadalmi struktúrát érintetlenül fenntartsák. Maga a „háború” szó éppen ezért megtévesztővé vált. Valószínűleg pontosabbak lennénk, ha azt mondanánk, hogy a háború, azáltal, hogy folytonossá vált, megszűnt létezni. Az a sajátos nyomás, amelyet a neolit korszak és a huszadik század eleje közt gyakorolt az emberekre, eltűnt, s valami egészen más helyettesítette. Az eredmény körülbelül ugyanaz lenne, ha a három szuperállam, ahelyett hogy egymás ellen harcol, megegyezne, hogy örökös békében fog élni, mindegyik sértetlenül a maga határain belül. Mert ebben az esetben mindegyik még inkább önmagába zárt világot alkotna, örökre megszabadulva a külső veszély józanító befolyásától. Az olyan béke, amely valóban állandó, ugyanaz lenne, mint az állandó háború. Ez a rejtett értelme – noha a párttagok nagy többsége csak felszínesen fogja fel – a Párt jelmondatának: A háború: béke.” George Orwell: 1984 (részlet).

Szokásos aktualizált piaci grafikonjaink az alábbiak:

2026. kifejezetten jól indult. No, nem a venezuelai elnöknek, de egyébként igen. Egészen február végéig, amíg a béke díj várományos amerikai elnök meg nem indította ezévi második háborúját. Ez van akkor, amikor valami szokássá válik? Miután még az olajalapú társadalom időszakát éljük, a piacok hevesen reagáltak a feszült közel-keleti helyzetre. S nem tudjuk, hogy hol van/lehet még ennek a vége.

A durván megemelkedett olajár átírta az addigi inflációs várakozásokat, így a kamatcsökkentés piacok által megelőlegezett valószínűségét is. Ez a forint árfolyamát is átírta természetesen.

Ilyen helyzetekben kockázatkerülő üzemmódba szoktak kapcsolni a piacok, ami az árazásokon ezúttal is meglátszik.

A forint gyengülése a külföldi befektetések értékeltségét valamelyest javítja. De ez csupán pár százalékpontot jelent.

A vezető magyar részvények teljesítménye eltérően reagált a fejleményekre, az olajár emelkedése pozitívan hat pl. a MOL árfolyamára, bár itt van egy másik nem elhanyagolható tényező is, tudniillik a MOL beszerzési forrásainak kérdése.

S ha mindettől még nem bizonytalanodtunk volna el kellőképpen, akkor itt van még nekünk a közelgő parlamenti választás, s annak kimenetele. Szóval van itt látnivaló bőven, kérem szépen! S, hogy miben bízhatunk? Talán abban, hogy előbb utóbb végre észhez térnek a szereplők, s visszatérünk a normalitásba. Vagy jobb híján marad a regényolvasás.