Prudenciális kérdések – Pénzpiaci összefoglaló 2019. II. negyedév

Nyugdíjpénztárunkban a felügyeleti szervünk (az MNB) a közelmúltban átfogó ellenőrzést hajtott végre, s a napokban kaptuk kézhez az erről szóló H-JÉ-IV-B-7/2019. számú határozatot, mely több ponton kifogást tett a tevékenységünket illetően. A határozat a honlapunkon elérhető, az abban foglalt kötelezéseket a megadott határidőn belül természetesen teljesíteni fogjuk, eleget téve a felügyeleti szervünk elvárásának.

Ezek között azon eddigi gyakorlatunkat is kénytelenek vagyunk feladni – az ezirányú megkifogásolás okán -, hogy negyedévről-negyedévre a fordulónap előtt tájékoztatást adjunk a honlapunkon az eziránt érdeklődést mutató tagjainknak a portfolióink pillanatnyi (=évközi) befektetési teljesítményéről, ha netalántán a portfolióváltás vagy a megtakarítás felvétele gondolatával foglalkoznának. Az MNB megállapította ugyanis, hogy a pénztárunk azzal, hogy a honlapján az „Önkéntes nyugdíjpénztár – hírek, aktualitások” menüpontban a választható portfóliókra vonatkozóan negyedéves hozamadatokat közöl(t), megsérti az önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztárak befektetési és gazdálkodási szabályairól szóló 281/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet 25. § (8) bekezdésében foglalt rendelkezést, miszerint „az egyes, egy évnél rövidebb részidőszakok (havi vagy negyedéves periódusok) hozamrátáit nem lehet sem évesíteni, sem nyilvánosságra hozni”.

A jogalkotó álláspontja szerint az az elvárt, mondhatni prudens magatartás, ha hallgatunk a dolgok állásáról. Egy befektetési témájú kérdésben ez meglehetősen bizarr gondolat, különösen választható portfóliók esetén. Egyik oldalról elvárás – és szerintünk jogos -, hogy a lehető legtöbb információt bocsássuk a tagság rendelkezésére, másik oldalról viszont ennek teljesítése kapcsán vonják felelősségre a pénztárt. Mindenesetre keressük a megoldást arra, hogy ezeket a fontos információkat mégis valahogy elérhetővé tegyük az érdeklődők számára.

A szokásos főbb piaci grafikonjaink azért közzétesszük a negyedéves fordulónaphoz közeledve az alábbiak szerint:

A MAX index és a BUX gyakorlatilag ugyanazt a teljesítményt tudja felmutatnia az elmúlt félév távlatában, ami kuriózumnak tekinthető. Az RMAX teljesítménye továbbra is alig mérhető.

A részvény piacokon érdekes kettősség alakult ki, miközben a fejlett piacok (főleg Amerika) szárnyalnak, a régiós indexek lemaradóak.

A forint árfolyama alig tér el az év eleji szintjéhez mérten:

Ebből következően a külföldi indexek forintban denominált teljesítménye érdemben nem tér el a saját devizájukban mért teljesítményükhöz képest:

A hazai tőzsdeindex vezető papírjai teljesítményei felemás képet mutatnak (igaz, itt az ez időszakban esedékes osztalékfizetést is be kell kalkulálni a valós eredménybe).

Ha a hátralévő néhány napban nem történik jelentős változás, akkor a piacok teljesítményével összességében elégedettek lehetünk. A számok ismertetése nélkül elmondhatjuk, hogy ezen időszak (nem meglepően) a bátrabb célkitűzésű befektetési stratégiáknak/portfolióknak kedvezett.

Megszakítás