Csapataink harcban állnak – Pénzpiaci összefoglaló 2020. I. negyedév

Csapataink harcban állnak és egyelőre nem állunk jól. Egy negyedéve a tőzsdei árfolyamokat illetően arról írtunk, hogy „a fák nem nőnek az égig”, de hogy olyan tarvágás fog bekövetkezni hamarosan, mint amit látunk, arra azért nem fogadtunk volna. És hogy a gazdasági hanyatlás egy olyan okból fog bekövetkezni, mint amiből és ahogy – ennek intenzitásáról nem is beszélve – az minden képzeletet felülmúlt. Bár nyilván ebben a helyzetben is vannak – s az idő előrehaladtával ezek száma is exponenciálisan fog növekedni – akik most próbálják bizonyítani, hogy ők ezt előre megmondták. A pillanatnyi helyzet sajnos nem jó, sőt elszomorító, a világméretű egészségügyi járvány a gazdaságra is drasztikus hatást gyakorol, de mi bízunk benne, hogy összehangolt lépésekkel akárcsak a koronavírus felett, úgy a gazdasági problémák felett is győzedelmet aratunk mi, az emberiség. S ha majd az élet visszatér a régi megszokott medrébe, elfeledjük a pillanatnyi veszteségeinket, mint ahogy történt az legutóbb 2008-2009. időszakában is. Addig meg ha nagyon ráérünk, vigasztalódjunk az elmúlt évi hozamokkal (ide kattintva), mégha azok már múltnak is tekinthetők.

A szokásos főbb piaci grafikonjaink a negyedéves fordulónaphoz közeledve sajnos nem festenek jól, a tőzsdék, nyersanyagárak, egyes devizák (s ebben a forintunk sincs elmaradásban) kártyavárként omlottak össze az elmúlt 2-3 hét során. Ami 2008—2009-ben félév alatt ment végbe, az most gyakorlatilag 1 hónapon belül lezajlott. Ebből kiindulva reméljük azt, hogy az idő előrehaladtával, a vírus elleni ellenszer megtalálásával vagy a nyájimmunitás kellő szintre emelkedésével előbb-utóbb mégiscsak a folyamat végére érünk, s onnét egy dinamikus visszarendeződést fogunk majd látni. 2009. év végére legalábbis anno ezt tapasztaltuk, hát legyen így most is!

Az árfolyammozgások dinamikáját a tőzsdei árfolyamok jól megmutatják, 25-40%-os, esetenként ennél is nagyobb árfolyamcsökkenést láthattunk a piacokon, de az állampapírpiacon is korrekció következett be.

A tőzsdék – legalábbis a benchmarkjainkba tartozóak – szinte ugyanazon intenzitással értékelődtek le néhány hét leforgása alatt, s immár elmúlt 1-3 éves teljesítményüket vesztették el:

A forint árfolyama is nyeletlen baltaként zuhant történelmi mélypontjára ebben a rövid periódusban:

A gyenge forint a külföldi piacok szempontjából bizonyos védettséget eredményezett, hiszen ez mérsékelte az áresésen elszenvedett veszteséget.

A hazai tőzsdeindex vezető papírjai teljesítményei is nagy mélységekbe estek, még ha mértékükben eltérőek is a veszteségek.

Ez az év tehát nem úgy indult, ahogy szerettük volna, az óvatosabb portfoliónk (főleg az A és valamelyest az R) kevésbé érintettek és kitettek ezeknek a piaci folyamatoknak, a többi sajnos 10%-ot meghaladó veszteséggel közelít a negyedéves fordulónaphoz. Hozzávetőlegesen tehát a tavalyi évben elért hozamot vitte el ez a rövid időszak. A jövőt illetően biztosat nem igazán lehet mondani, egyesek már azt vizionálják, hogy ez a válság a 2008-2009-esnél nagyobb lesz, mások azt mondják, hogy előbb-utóbb lecseng a járvány, avagy alábbhagy az intenzitása és utána minden visszatér a régi kerékvágásba. Mi az utóbbiban bízunk, s reméljük, hogy ez minél rövidebb idő alatt be fog következni. Miután a tőzsdék alapvetően a jövő előrevetítésére is szolgálnak, az árfolyamokban a kedvező fordulatot vélhetően már a járvány lecsengése előtt észlelni fogjuk. Egy ilyen helyzetben a kivárás lehet talán egy indokolt magatartás. Az otthon töltött kényszerpihenő időtartama alatt pedig olvassunk André Kosztolányi anekdotákat. Tanulságosak. De mindenesetre, ha tehetjük, maradjunk otthon!

Megszakítás