Drágán vedd az ételed! – Pénzpiaci összefoglaló 2021. IV. negyedév

Közeledik az év vége és túl vagyunk a karácsonyi ünnepeken, mindannyian a saját pénztárcánkon érezhettük, hogy szinte mindenért többet kell fizetni, mint korábban. A karácsonyi menü összeállításakor vagy többet kellett áldozni ugyanazért az ételért, mint a tavalyi évben vagy kevesebb hal jutott a halászlébe, esetleg kisebb rúd diós bejgli sült ki, mint 2020-ban, ha nem akartunk mélyebben a zsebbe nyúlni. Legjobban az élelmiszereken érezhetjük azt, hogy az infláció kitört abból a mederből, mely a magyar gazdaság számára elfogadható és melyet a Magyar Nemzeti Bank szeretne 3% körül tartani hosszútávon. Ez persze nem csak hazánkban érvényes, ugyanis a vírus miatti gazdasági leállások okán beindított jegybanki pénznyomtatások kedvező rövid távú hatásai után most szembe kell néznünk annak negatív következményeivel is. Több közgazdász már pedzegette korábban is, hogy a helikopterpénzek miatt az infláció könnyen elszabadulhat és ezt most tapasztaljuk mi is a saját bőrünkön. És hogy ez mennyire lesz tartós, arról megoszlanak a vélemények. Az viszont biztos, hogy nem egyik napról a másikra mondhatjuk újra, hogy visszatért a pénzromlás mértéke a rendes kerékvágásba.

Hogy az inflációt megfékezzék a jegybankok, kamatemeléseket hajtanak végre. Ezek a kamatemelések óhatatlanul megemelik az állampapírok hozamszintjét is, ami sajnos a meglévő állampapírok leértékelődéséhez vezet. Ez azt eredményezi, hogy a hazai állampapírokon idén csak veszteni lehetett, az időtávtól függött, hogy milyen mértékben. Az első 9 hónapban látott részvénypiaci dinamikus emelkedés ezt ellensúlyozta valamelyest, azonban a negyedik negyedévben ez is megtorpant, sőt a mikulás rally is elmaradt és helyett egy kisebb korrekciót tapasztalhattunk meg.

A szokásos piaci grafikonjaink a negyedéves fordulónaphoz közeledve az alábbiak:

Az állampapírpiac (a portfóliók nagyobb részét kitevő vagyonelem) év eleje óta 10%-ot meghaladó leértékelődést szenvedett el, míg az éven belül lejáró papírok valamivel 0% alatt teljesítettek. A BUX index egész évben 18%-ot emelkedett, viszont a negyedik negyedévben 6%-ot esett:

A részvénypiaci indexek szinte ugyanazt a pályát futották be egész évben és év végén is ugyanott tartanak:

A forint EURO-val szemben év végére visszagyengült, a dollár esetében már szeptember óta komolyabban leértékelődött:

A hazai fizetőeszköz gyengülése USD-ban javítja ebben a devizákban denominált eszközök tárgyidőszaki forintban számolt teljesítményét, míg az EURO-s indexek esetében nincs nagy eltérés:

Idehaza a meghatározó részvények év elejéhez képest 10-20%-ot erősödtek. Volt olyan időszak is, mikor 30-40%-kal magasabban lehetett eladni egy adott papírt:

Az év utolsó napjaiban most már nincsenek nagy reményeink, hogy a pénztári portfóliók versenyben lennének az inflációval. Sőt az állampapírpiac idei teljesítménye miatt a legtöbb esetben inkább veszteséges évet zárhatunk. Ha az infláció hosszútávon nem lesz ilyen magas, akkor talán elkerülhető, hogy még drágább legyen az ételünk. Ennek reményében kívánunk pénztártagjainknak egy jobb évet!

Megszakítás